SZAKKÖNYVTÁR ÉS FOLYÓIRATOK

Az Archívum c. folyóirat számára kitöltendő kérdőív. • 1971.10.04 [52587/1971 X. LIG = MOL XIX-I-4-ab-51. tétel 52686/1972]

ARCHÍVUM 60, rue des Paris Je Francs-Bourgeoia Párizs, 1971. okt. 4. IIOO* XII Kedves Kollégám, Az Archívum szerkesztőbizottsága 1971. szeptember 20-án, Veronában elfogadott határozata értelmében, az Archívum XXI. /1971/ kötetét teljes egészében A LEVÉLTÁRAK NEMZETKÖZI -ÉVKONYVE-ként jelentetjük meg, arra hivatva, hogy az Archívum V. kötetét, amely 1955-ben jelent meg, pótolja. Ezt az uj évkönyvet évek óta számosan kérik tőlünk, s ugy vélem, hogy mind a kutatók, mind a levéltárosok számára rendkívül hasznos lesz. Természetesen ezt a munkát nem tudnók elvégezni levelező­tagjaink részvétele nélkül, mint ahogyan az 5 segítőkészségük fontosságát Veronában már hangsúlyoztam is. Éppen ezért csatoltan megküldök egy kérdőiveljf, s kérem, ho^yjhazája vonatkozásában szí­veskedjék arra válaszolni, levéltáranként egy-egy külön nyilván­tartólap szerkesztésével. Felhívom szives figyelmét arra, hogy nem a világban talál ható levéltári források kimutatását kell elkészíteni, hanem egy, a kutatók használatát szolgáló gyakorlati évkönyvet: ezért tehát csakis a közönség számára nyitott /rendelkezésre álló/ levél­tárak szerepeljenek benne, amelyek a történeti kutatás szempont­jából jelentősek. Kérem, hogy válaszát a LEHETŐ LEGSÜRGŐSEBBEN, de legkésőbb 1972. február 25-ig szíveskedjék hozzám eljuttatni, az UNESCO által a kötet kiadására biztosított és megkövetelt határidőkre figyelemmel. Együttműködéséért újból hálás köszönetet mondva, kérem, kedves Kollégám, fogadja őszinte nagyrabecsülésem nyilvánítását M. DUCHEIN az Archívum főszerkesztője 4

Next

/
Thumbnails
Contents