LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE
Állományvédelem - Szlabey Dorottya: Az írás megmarad? A tintamarás jelensége és restaurálásának módja. Levéltári Szemle, 70. (2020) 2. 33-39.
35 2020/2. ▪ 33 – 39. feladata a tinta kis szemcséinek oldószerben, vagyis ebben az esetben vízben lebegve tartása, majd az írófelülethez rögzítése. Sűrítőanyagként biztosítja, hogy a tinta írásra használható legyen, ne fusson szét a papíron. Már a korai időktől kevertek egyedi adalékanyagokat is a tintához, hogy jobban kötődjön az írófelülethez, például mézet vagy cukrot. A fényességét timsó hozzáadásával ajánlották növelni. A timsó (kálium-alumínium-szulfát) természetben előforduló, általában fémekkel szeny nyezett ásvány, amihez bányászat útján jutottak. Georgius Agricola De re metallica (1556) című műve részletesen ismerteti a timsó tisztításának módjait, ami a szeny nyezettség gyakoriságára utal. A tinta színe kémiai reakció során jön létre, amikor a galluszsav, illetve gallotannin-sav és a vas-szulfát reagál egymással. Először vízoldható, színtelen vas(II)-gallát keletkezik, amely könnyen oxidálódik levegő hatására feketés-lilás vízoldhatatlan vas(III)-pirogalláttá. A keletkezett vegyület kicsapódik az oldatból és feketés üledékként leülepszik az edény aljára. Amikor friss tintával írtak, akkor a sárgásbarna tinta mélyen beleivódott a papír rostjaiba, és a papírban sötétedett a teljes száradásig. Ha már oxidálódott tintát használtak, akkor festékszerűen fekete részecskék kerültek a papírra, amelyeket a kötőanyag – arabgumi vagy más mézga – rögzített a papír felületéhez. Ebben az esetben sérülékenyebb lett az íráskép. (1. kép) A pergamen felülete zártabb, mint a papíré, ezért a tinta nem tud beszívódni a rostok közé, és a felületről annak mozgatása vagy a környezeti hatások okozta mikromozgások miatt könnyebben kopik, lepereg. Ha a tinta színét nem találták elég sötétnek, korommal vagy brazilfa kérgéből nyert anyaggal módosították. A korom eredetétől függően bizonyos mennyiségű kátrányt is tartalmaz, színe sötétbarnától feketéig terjed. És mivel a korom vízben nem oldódik, csak lebeg a tintában, ezért íráskor csak a felülethez kötődik, emiatt könnyen ledörzsölődhet. A csersavas tintával egy időben hasonló színű, de nem csersavas tintákat is használtak, elsősorban rajzolás céljára. A bisztert gyanták égetésével a füstből nyerték, színe alig különböztethető meg a régi vas-gallusz tintáétól. A szépia a tintahal által kibocsátott sötét festékanyag ezerszeres hígítású oldata. Színe sötétebb barna, mint a biszteré, és kevésbé érzékeny a fényre. Ennek ellenére a tintarajzok mint színes anyagok, a látható fény és különösen UV sugárzás hatására lassan, de fakulnak. Amint látjuk a sötétbarna, feketés tinták színét befolyásolja a készítés technológiája, a használat módja, valamint a lebomlási folyamatok és a környezeti hatások, ezért első ránézésre nem lehet biztosan megállapítani egy tintáról, hogy gubacstinta, vas-gallusz vagy kevert tinta; rajzok esetében még biszter vagy szépia is lehet. A régi gubacstinták többsége savas, valamint fölöslegben vasat és többnyire rezet is tartalmaznak. Ezeket a tintákat nem vegyileg tiszta anyagokból készítették, hiányoztak hozzá a mai természettudományos és technológiai ismeretek. Az első tintagyárat a 18. század elején hozták létre Angliában, ahol már a kor vegyészeti fejlesztéseit alkalmazták. Az írás megmarad?
