LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE

Állományvédelem - Schramkó Péter: Hasznos tudnivalók az állományvédelem kapcsán. • 2006. [LSZ 2006/4. 69-72. p.]

esetében. A timsó szulfáttartalmából pedig kénsav képződhet, amelyet már szabadon kifejti papírt károsító hatását. A facsiszolat használatának önmagában is káros következménye mindenki számára ismerős. Hasonló mondható el a vas-gallusz tinták, azaz gubacstinták hosszú távú viselkedéséről is. Ezek receptje, keverésük módja folytonosan változott, sok esetleges körülmény is befolyásolta, pl. a réz tintatartók használata. A tintába kerülő rézionok gyorsítják öregedésük, savas elváltozásuk ismert folyamatát, a tintamarást. A levéltárakban őrzött dokumentumok tehát „önmagukban" is okozhatják rövidebb-hosszabb idő alatt saját pusztulásukat Ennek konkrét eseti elhárítása azonban nagyobbrészt a papír- és könyvrestaurátor feladata. A külső, általában környezeti tényezők: a levegő páratartalma, hő, fény, por, korom, ezek fizikai és kémiai hatása, biológiai és mikrobiológiai kártételek, természeti katasztrófák és az ember által tudatosan vagy akaratlanul okozott károk. A felsoroltak iratokra gyakorolt hatását a tárolási, raktározási viszonyok, körülmények, módszerek nagymértékben befolyásolják. A megelőző állományvédelem a maga módszereivel éppen a külső körülmények káros irányban ható tényezőit igyekszik megszüntetni, illetve megpróbálja a lehetőségek adta keretek között kedvezően módosítani. Az iratanyag megelőző védelmének tehát a helyes raktározás az alapja. Ha az anyagot a számára kedvező és egészséges körülmények között tároljuk, a legtöbb külső tényező okozta károsodási folyamatot megelőzhetjük. Ezáltal pedig tetemes nagyságrendű költséget és munkát takarít meg az őrző intézmény. Melyek azok az optimális környezeti értékek, amelyek biztosításával minimálisra csökkenthető a különféle károsodások kockázata? Ennek megállapításához két szempontot kell figyelembe venni: Egyrészt, hogy egy dokumentumon belül is sokfélék a megóvandó anyagok (papír, bőr, pergamen, fémek, színesanyagok stb.), és ezek mindegyike önmagában más-más környezetet igényelne. A pergamen például érzékenyebben reagál a nedvességre, de a száraz levegő ártalmasabb neki, mint a papírnak. Másrészt a károsodások fajtái is más-más feltételek mellett alakulhatnak ki. Ezért az optimális körülmények megállapítása a „közös halmaz" vagy „közös nevező" megkeresésével történik. Ennek értékei a következők: 15-20 fokos hőmérséklet, tehát viszonylag hűvös. 45 és 55% közötti relatív páratartalom, amelyből az alacsonyabb érték is megfelelő, ha nincs pergamen az adott raktárban. A fényviszonyok pedig tartósan nem emelkedhetnek 50 Lux fölé. A fényről meg kell jegyezni, hogy hullámtartományának mindkét széle, tehát a vöröses infravörös (IR), amely a meleget adja, és a lilás ultraibolya a (UV) egyformán káros. Ezen értékeknek nem csak előidézése fontos, de térben és időben állandó megtartásuk is, amely nehezebb, mint gondolnánk. Hiszen egy tényező megváltozása, — a fényviszonyoké — az összes többi eltolódását okozza. Könnyen belátható, ha arra gondolunk, hogy mi történik azokon a polcokon, ahol a nap fénypászmája 24 óránként hasonló utat leírva infravörös összetevőjével fölmelegíti az adott raktárrészt. A meleg következtében lecsökken a relatív páratartalom, a pergamenek pedig összezsugorodnak. Elképzelhető, mi történik a rajta lévő festékekkel eközben. A nap elvonultával pedig az ellenkező folyamat zajlik le. Hasonlót idéznek elő az időszakosan fölmelegedő, majd lehűlő radiátorok is. Változások állnak be, ha látogatók csoportja „szállja meg" a levéltár helyiségeit. De magunk is előidézhetünk drámai hatásokat, például azzal, hogy az első meleg tavaszi