LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE

Állományvédelem - Paulinyi Oszkár: Az iratok elhelyezése. • 1936. [LK 1936. 68-78. p.]

mindenkor és feltétlenül érvényt annak az alapelvnek, hogy az iratok eredeti ívrét-alakjukban kiterítve, hajtoga­tás nélkül kezeltessenek. A papíranyag silányabb volta mellett a fraktur-kezelés, az iratoknak megtörése még az okleveleknél is nagyobb mértékben veszélyezteti az anyag épségét s így minden eszközt és módot meg keli ragad­nuní hogy az iratoknak kivált az alsóbb hatóságoknál e kedvelt kezelési módját kiküszöböljük. Mint felállítási, állványozási egység, az ügyiratoknál a csomó, a doboz és a kötet jöhet tekintetbe. A három közül a legutóbbi valójában csak a könyvjellegű anyagnál, az irattári segédkönyveknél, a jegyzőkönyveknél, össze­írásoknál, pénztári vagy adókönyveknél s más hasonló jellegű állagoknál jelent kielégítő megoldást, vagyis annál az anyagnál, amely már létrejövetelekor is tulajdonképen kötet-formát mutatott. A szorosabb értelemben vett ügy­iratoknál minden előnve mellett, amit az íratok kímélése szempontjából jelenthetne, alkalmazása elvetendő Keze­lési szempontbó ugyanis hátránya, hogy kizárja az egyes, T^^^Llnsz^éú^ L daraboknak a kiemelé­st Az ügyka test ^á^abta^vi^aL^ az űiy^6k^^v\t^Lk egXéSása és os«e^ése nS tekinthető át Vééül SZkran a szöveg egy ré­szét vagy leíaláíb is az üivkezdés során tetMelleívzé­sekét aL kötés eltkarhatla ieljegyze Az igazi ügyiratoknál tehát mint állványozási egység csak a csomó és a doboz jöhet tekintetbe. Az utóbbi nagy előnye, hogy fokozott lehetőségét nyújtja az íratok por­mentes kezelésének. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az iratok porosodását, illetőleg a por káros hatását az iratokra már a szorosan kötött egyszerű csomó ís megle­hetősen ártalmatlan mértékre szállítja, általánosságban kijelenthetjük, hogy az iratok épségét a csomó-rendszer is kielégítő módon megóvja. Egyébként pedig az ügyvitel szempontjából mind a csomó rendszer mind a doboz­rendszer alkalmazása egyaránt biztosítja a kezelés egy-Lerűségét é T gyorsaságát csak éppen az e tekintetben íe|a7kaW kell megvá­lasztunk ' A csomózásnak általában háromféle formáját külön­böztethetjük meg, nevezetesen: a fűzött zsínórozású, más­ként holland-csomót, amely a bécsi Staatsarchiv Hunga­ricáí révén a magyar szakemberek nagy része előtt ís jól ismert; a csomólapokhoz rögzített zsinórokkal való cso-

Next

/
Thumbnails
Contents