LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE
Állományvédelem - Csobán Endre: A levéltár helyisége és berendezése. • 1936. [LK 1936. 45-67. p.]
túlságosan sok olyan épület van, amely egyenesen levéltár számára készült. Pedig, hogy valamely állam becsüli-e a levéltárakat és vele az ország múltját, az mutatja meg,' hogy milyen elhelyezést biztosít régi iratainak. Az államok éppen a mi időnkben, a XIX. és a XX. században ébrednek levéltáraik fontosságának tudatára, ami - úgy látszik — együtt jár az állami tudat megerősödésével ma is éppen úgy; mint az ókorban. Mindazáltal a levéltárak túlnyomó többsége ma még olyan épületekben van elhelyezve, amelyeket csak utólagosan tettek alkalmassá levéltári használatra; eredetileg más célra épültek. Az Amerikai Eövesült Államok csak 1933-ban kezdték metf nemzeti levéltáruk épületének építését s 1935 közepén az építkezés még nem fejeződött be.* ' Egyenesen íratok számára készült épületben van elhelyezve a bécsi Haus-, Hof- und Staats-Archiv, amely 1899—1902-ben épült, s egyideig a levéltárépületek legjobbnak tartott mintája volt. Hasonló szerencsés helyzetben van az angol Public Record Office Londonban, a budapesti Országos Levéltár, a Geheimes Staatsarchiv Berlin-Dahlemben a Stadtarchív Münchenben, a szard nemzeti levéltár Cagliariban, több német tartományi levéltár, stb. Ellenben a francia Archives Nationales még ma is egy régi épületben, a Soubise-palotában van elhelyezve. Hasonlóan régi épület szolgál székhelyéül az olasz állami levéltárnak, a spanyol országos levéltárnak, stb.' Minden valamire váló államban fennáll azonban a szükséglet és él a törekvés szakszerű és modern berendezésű épületek emelésére. A mai időkben falun vagy pusztán nem igen keletkezik nagytömegű irat. A nagy uradalmak központja is rendesen városban van. Feltételezhetjük tehát, hogy levéltárépület emelésének szüksége általában csak városban merül fel. Az épület helyének kiválasztásánál számolnunk kell ezzel a körülménnyel. Bár a levéltárban, ellentétben az irattárral, olyan iratok találnak elhelyezés , amelyekre a folyó közigazgatásnak ritkábban van szüksége, mégis kívánatos, hogy a levéltárépület a város központjában álljon. A hivatalos, a gazdasági és a kulturális élet ügyei a város központjában intéztetnek, s fontos, hogy a történe-5 First Annual Report of the Arohivist of the United States, 5—9. 1. 6 Casanova: Archivistica, 30—31. 1. .\ , . '