LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE
Állományvédelem - Scholz Tamás: A levéltári anyagvédelem kérdései. • 1974. [LK 1974. 515-523. p.]
tudománnyal kapcsolatos részét segíti elő. De ezen változtatni kellene. Nem egy esetben az is elég lenne, ha az Akadémia természettudományi intézeteinek elfekvő műszereiből adna át a levéltár technikai részlegeinek, vagy pedig olyan kutatási kapacitást biztosítana, mely kutatás levéltári keretek között nehezen valósítható meg, azonban a megfelelő akadémiai intézettel közösen könnyen kivitelezhető lehetne. Szóba jöhetne itt például a biológiai kérdések megoldása. Identifikálni kellene a levéltárainkban fellelhető mindenféle biológiai kártevőt, elsődlegesen a nagy kárt nehéz. Már csak a laboratórium légterének komoly fertőzöttségére gondolva, a steril seknek egy rLét még diákköri munkában is meglehetne oldani. így annak pedagógiai előnye is lehetne, mert a diákköri munkát végző hallgató tudományos munkájaxi3rk crcdmcnyct ct ^y9.korl£Lt!D£iii is ltttníi* De elképzelhetőnek tartanám ipari kutatóintézetekkel is az együttműködést. Igaz ez a kérdés az ipari kutatóintézetek jelenlegi struktúrájában anyagi kihatással is járna, de erre a célra bizonyos összegekről a levéltár költségvetésében gondoskodni Az oktató és tudományos intézeteken kívül egyéb társintézmények technikai részlegeivel is szükség lenne szorosabb együttműködés kialakítására. Valljuk meg őszintén, ilyen együttműködésről ezideig nem beszélhettünk. Elsősorban személyes kapcso-