LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE

Állományvédelem - Scholz Tamás: A levéltári anyagvédelem kérdései. • 1974. [LK 1974. 515-523. p.]

használásával volna célszerűen megoldható. Azonban a mikrofilmtechnika csak egy lehetőség, ma már nem feledkezhetünk meg a számítógépek nyújtotta lehetőségről azok rendszerint rövid életű anyagok, és szinte megoldhatatlan feladat elé állítják a levéltárak technikai részlegeit. Ebben a kérdésben egészen a KERMI szintjéig ki­ható szabványok kidolgozása látszik szükségesnek. Ezek a felvetett kérdések nem merítik ki az újonnan jelentkező kérdések körét, de talán szemléltetik azokat a fel­adatokat, mellyel fogla kőznünk ke . Természetes, hogy e sősorban ezek levéltártu¬ dományi oldalát kell tisztázni, és meghatározni azokat a feltételeket, melyek biz­iosítják a levéltári szempontok érvényre jutását a modern technika alkalmazása mellett is. Ugyanakkor fel kell készítenünk a levéltárakat a technikai forradalom sTMrán keletkjő új lehetőségek alkalmazására. Tehát a levéltáron kívüli levéltári fel­adatokkal párhuzamosan al ebből következő levéltáron belüli technikai feladatokat ' A máflevéltárakban, illetve irattárakban levő modern kori iratanyaggal még egy sor probléma van. Ezek közül a legsúlyosabb talán a gyenge irathordozókból és írószerekből fakad: a rossz minőségű papírra megírt iratok természetes öregedése olyan nagymértékű, hogyha nem gondoskodunk az anyag időbeni védelméről, akkor levéltáraink raktáraiban fog elpusztulni az anyag egy jelfntős része. Ez a kérdés fel¬ veti a konzerválás kérdését. Az eddigi levéltári gyakorlatban a konzerváláson egy­szerűsített restaurálási eljárást értünk, amit olyankor alkalmazunk, amikor az anyag Azonban a levéltári technikának már hagyományokra visszatekintő gyakorlatai is vannak. Gondolok itt a biztonsági filmtechnikára és a restaurálásra. Ezeken a területeken is szükséges ma már a tudományos technikai alapok megteremtése, az eljárások felülvizsgálata, ellenőrzése, újabb lehetőségek kidolgozása. Ez viszont le­hetővé tenné az eddigi gyakorlat korlátaiból fakadó egyes szűkebben értelmezett

Next

/
Thumbnails
Contents