ANYAKÖNYVI ÜGYEK

Az anyakönyvek vezetéséről és a házasságkötési eljárásról szóló rendeletek és utasítások egységes szerkezetbe foglalt szövege. • 1974.07.10 [Tanácsok Közlönye 1974/37.]

adatok megállapítása céljából szükséges. A meg­hatalmazást be kell vonni és azt irattárban kell megőrizni. (2) A meghatalmazást csak akkor lehet elfogad­ni, ha azt annak a szervnek a vezetője írta alá, amelynek a bejegyzés, vagy irat megtekintésére az előtte folyó hivatalos eljárással kapcsolatban szüksége van. (3) Nagyobb mennyiségű anyakönyvi bejegyzés és irat megtekintését a felügyeletet gyakorló igaz­gatási osztály vezetője, az állami levéltárak őrize­tében levő másodpéldányokban foglaltak megte­kintését pedig a levéltár vezetője engedélyezheti. (4) A területileg illetékes közjegyző a halotti anyakönyvekbe és a vonatkozó anyakönyvi ira­tokba betekinthet. (5) A területileg illetékes járási, városi, városi (fővárosi) kerületi tanács végrehajtó bizottsága egészségügyi szakigazgatási szervének az (1) be­kezdés szerint igazolt meghatalmazottja a születé­si anyakönyvekbe és a vonatkozó anyakönyvi ira­tokba betekinthet és azokból egyes adatokat kije­gyezhet. HATODIK FEJEZET Anyakönyvekre vonatkozó általános rendelkezések Az anyakönyvek alakja Au. 10. §. (1) A születéseket, a házasságkötése­ket és a halaiesetekel előre bekötött, lapszámozott és hitelesíteti anyakönyvekben kell nyilvántar­tani. (2) Minden anyakönyv fedötáblájának első ol­dalán fel kell tüntetni az anyakönyvi kerület, ille­tőleg kirendeltség elnevezését, továbbá azt, hogy milyen anyakönyv és végül azt az időpontot, amelytől kezdve az anyakönyvi bejegyzéseket tar­talmazza. Ha a kötet megtelt, annak lezárása után a fedőlapon az utolsó bejegyzés időpontját is fel kell tüntetni. (3) Azokban az anyakönyvi kerületekben, ahol két házassági anyakönyvet vezetnek, az anyaköny­vek fedötáblájának első oldalán megkülöbözte­tés céljából ..Á", illetőleg ..B" jelzést is fel kell tüntetni. Az anyakönyvek hitelesítése Au. 11. §. (1) Az anyakönyveket használatba vé­tel előtt a felügyeletet gyakorló igazgatási osztály köteles hitelesíteni A hitelesítési záradékot az anyakönyv első számozatlan oldalára kell ráve­zetni, és szövegében számmal és betűkkel fel kell tüntetni az anyakönyv lapjainak számát. A zára­dékot a hitelesítést végző személy köteles alá­írni és hivatali bélyegzőjével ellátni. A hitelesí­tés megtörténte után a köteten átfűzött zsinórt a kötet első fedőtáblájának belső oldalához kell pe­csétviasszal hozzáerősíteni és a hitelesítést végző szerv fémbélyegzőjének lenyomatával ellátni. (2) Az anyakönyveket esetleges újraköttetés ese­tén az (1) bekezdésben foglaltak szerint ismételten hitelesíteni kell. Az anyakönyvek lezárása Au. 12. §. (1) Az anyakönyveket minden év utolsó napján le kell zárni. A záradékot az utolsó alapbejegyzés után következő vízszintes rovatba kell az anyakönyv mindkét oldalára kiterjedően, a függő! -es rovatok keresztülírásával, valamint az azévi alapbejegyzések számának számmal és betűkkel való feltüntetésével bevezetni. A záradé­kot az anyakönyvvezető a keltezés feltüntetése után köteles aláírni és az anyakönyvi kerület bé­lyegzőjének lenyomatával ellátni. Ha a záradékot tartalmazó oldalon még üres vízszintes rovat ma­rad, azt az anyakönyv mindkét oldalán egymást keresztező két vonallal át kell húzni. Az alapbe­jegyzések számának megállapításánál a bejegyzés lezárása előtt tévedés miatt be nem fejezett, és ezért törölt bejegyzéseket nem szabad figyelembe venni. (2) Ha az év folyamán az anyakönyvbe alapbe­jegyzés nem történt, az anyakönyvet „Az év fo­lyamán alapbejegyzés nem volt'" szöveg feltünte­tésével kell lezárni. (3) Ha egy anyakönyv évközben telik meg. azt az utolsó alapbejegyzés teljesítése után az anya­könyv nem számozott utolsó oldalán az (1) be­kezdés rendelkezéseinek megfelelően le kell zárni. (4) Ha az év folyamán teljesített bejegyzéseket löbb kötet tartalmazza.' az év végi lezárás alkal­mával az utolsó kötetben levő alapbejegyzésak számát és az egész év folyamán teljesített összes alapbejegyzés számát is fel kell tüntetni. HETEDIK FEJEZET Az anyakönyvi bejegyezésekre vonatkozó általános rendelkezések Az anyakönyvi bejegyzés teljesítésére jogosult személyek Au. 13. §. Az anyakönyvek első- és másodpél­dányába a bejegyzéseket az anyakönyvvezető kö­teles teljesíteni. Az anyakönyvvezető megbízása és felügyelete mellett azonban más tanácsi dolgozó is teljesíthet bejegyzéseket. A bejegyzéseket ilyen esetben az anyakönyvvezető köteles aláírni, aki egyúttal felelős az anyakönyvbe bevezetett ada­tok helyességéért is.

Next

/
Thumbnails
Contents