ANYAKÖNYVI ÜGYEK

Az anyakönyvekről. • 1952.10.26 [1952:19. tvr. = Magyar Közlöny 1952/76.]

76. szám. MAGYAR KÖZLÖNY 1952 október 26. ★ 653 (2) Amennyiben a cselekmétry súlyosabb bün­tető rendelkezés alá nem esik, kihágást kövei el ■ és ötezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel bün­tetendő, aki az (!) bekezdésben foglalt rendel­kezést megszegi vagy kijátszó. 12. g. (I) Az anyakönyvi bejegyzések és a be­jegyzésekhez szükséges iratok illetékmentesek. (2) A születésről, a házasságkötésről és az el­halálozásról egy példányban illetékmentesen anya­könyvi kivonatot (7. §) kell kiadni. 13. §. Az állami anyakönyvekről szóló 1894. évi XXXIII. törvény, valamint az annak módosítása, kiegészítése, illetőleg végrehajtása tárgyában ki­adott jogszabályok hatályukat vesztik. 14. §. E törvényerejű rendelet hatálybalépésének napját a belügyminiszter állapítja meg; végre­hajtásáról — a házassági anyakönyvek vezetése tekintetében az igazságügyminiszterrel egyetértve — a belügyminiszter gondoskodik. Dobi István s. k., Szabó Piroska s. k., a Népköztársaság a Népköztársaság Elnöki Tanácsának Elnöki Tanácsának elnöke. titkára. Miniszíerianstcsí fimtározaf ©k A Magyar Népköztársaság miniszter tanácsának 1.037/1952. (X. 26 ) számú határozata a november 7-ét követő munkaszüneti nap áthelyezéséről. November 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója ebben az évben péntekre esik, utána szombaton munkanap van, majd no­vember 9-én újból munkaszüneti, nap. A minisztertanács annak érdekében, hogy a dol­gozók részére egyhuzamban hosszabb pihenőt biz­tosítson, továbbá a termelőmunka helyesebb be­osztása érdekében a következőket rendeli: 1. November 8-a (szombat) ebben, az évben munkaszüneti nap, november 9-e (vasárnap) pedig rendes munkanap. 2. Azoknak a dolgozóknak a munkaidejét, akik­nek heti munkaszüneti napjuk november 9-re es­nék, ezen a napon a rendes hétköznapokra, no­vember 6-án (csütörtökön) pedig a szombati na­pokra szokásos mértékben kell megállapítani. 3. A nyílt árusítási üzletek nyitvatartásánai rendjét a belkereskedelmi miniszter ennek megfe­lelően szabályozza. Rákosi Mátyás s. k., a minisztertanács elnöke. Á Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 1 038/1952. (X. 26.) számú határozata a „Diósgyőri Vasmű11 emlékérem alapításáról. I. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa a Diósgyőri Kohászati Üzemek fejlesztésével és bő­vítésével kapcsolatos munkákban résztvevő, jó és fegyelmezett munkát végző dolgozók kitüníeíé- rsére „Diósgyőri Vasn^ű" emlékérem alapítását ha- nMrozza el. $t\. ___________________ A „Diósgyőri Vasmű" emlékéremnek két foko­zata van. Az I. fokozat adományozható azoknak a dolgozóknak, akik a Diósgyőri Kohászati Üze­mek fejlesztésével és bővítésével kapcsolatos mun­kákban egyfolytában két évig; a II. fokozat adományozható azoknak a dolgo­zóknak, akik a fenti munkálaiok végzésében egy­folytában egy évig résztvettek és jó munkájukkal az emlékérem adományozását kiérdemelték. Az emlékérem adományozásának részletes fel­tételeit, aiz adományozáshoz megkívánt teljesít­mény mértékét a kohó- és gépipari miniszter á közlekedésügyi és az építésügyi miniszterrel egyet­értésben állapítja meg. II. A „Diósgyőri Vasmű" emlékérmet — az érde^ kelt miniszterek és a szakszervezet meghallgatá­sával — a kohó- és gépipari miniszter adomá­nyozza. Az emlékérem adományozása évenként két alkalommal, éspedig április 4. és augusztus 20. napján történik. Az adományozásról oklevelet kell kiállítani. Ili. A büntető és egyéb jogszabályoknak a kitünteté­sekre és a rendjelekre vonatkozó rendelkezéseit a „Diósgyőri Vasmű" emlékéremre is alkalmazni kell. ' IV. Ha a kitüntetett dolgozó az emlékérem viselé­sére érdemtelenné válik, tőle az érem viselésének jogát a kohó- és gépipari miniszter visszavonhatja. V. A jelen határozat végrehajtásáról a közlekedés- ügyi és az építésügyi miniszterekkel egyetértésben ’ a kohó- és gépipari miniszter gondoskodik. Rákost Mátyás s. k., a minisztertanács elnöke. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 1.039/1952. (X. 26.) számú határozata a „Komló építéséért" emlékérem alapításáról. 1. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa a komlói szénbányászat fejlesztésével és a Komlón folyó építkezésekkel kapcsolatban jó és fegyelmezett munkát végző dolgozók kitüntetésére „Komló épí­téséért” emlékérem alapítását határozza el. A „Komló építéséért” emlékéremnek két fokozata van. Az I. fokozat adományozható azoknak a dol­gozóknak, akik a komlói bányászat építkezési mun­káiban egyfolytában két évig; a II. fokozat adományozható azoknak a dolgo­zóknak, akik az építkezési és építkezésekkel kapcso­latos munkákban folyamatosan legalább egy évig résztvettek és jó munkájukkal az emlékérem vise­lésére érdemessé váltak. Az emlékérem adományozásának részletes felté­teleit, az adományozáshoz megkívánt teljesítmény mértékét a bánya- és energiaügyi miniszter álla­pítja meg.

Next

/
Thumbnails
Contents