IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat

B. Stenge Csaba (szerk.): Helytörténet és családkutatás határok nélkül. Tatabánya, 2021. 86 o.

Ebből arra következtethetünk, hogy a szári lelkipásztor nem teljesítette határidőre a püspökség kérését, emiatt az 1769-es lélekösszeírás elkészítésének fent bemutatott felületességére akár a sietség és/vagy a hosszú betegeskedésből következő informá­cióhiány is lehetett a fő indok. Broszek a késlekedésére mentségül két külső körül­ményt hozott fel, amelyből az egyik az előző évben kezdődő betegsége. A másik az, amellyel igyekszik a felelősséget a Esterházy-uradalom, vagyis a kegyúr hivatalos megbízottjaira („dominalisták”) hárítani, miszerint azok még nem végezték el idő­ben a feladatukat. Száron ugyanis - ahogy már utaltunk rá - az uradalom alkal­mazottai közreműködtek az egyházi vagyon kezelésében, ami nem volt egyedülálló jelenség a korban.52 52 Dénesi 2006. 92-93. o. 53 Dóka 1997. 69. o. 54 Benda 1997. 87-96. o. Könnyen elképzelhető, hogy a gyermeklakosságot tartotta a legkevésbé fon­tosnak összeírni, ezért a körükben végzett számadás kapcsán kihagyásokkal igye­kezett időt nyerni. Mindezek mellett az is valószínűnek látszik, hogy adatait, vagy azoknak egy részét már korábban elkezdte összegyűjteni, hiszen a szövegben még az előző év számadásának elkészítésére tesz ígéretet. Még azt sem tarthatjuk ki­zártnak, hogy a plébános évekkel korábbi adósságát igyekezett törleszteni, hiszen az 1765-ben Száron végbement canonica visitatióhoz rendelve nem ismerünk el­készített lélekösszeírást, 1769-ből pedig nem tudunk a plébánián lezajlott vizitáci­­óról.53 Mindezek után talán könnyebben fogalmazhatunk meg ítéletet az 1769. évi lélekösszeírás fölött: lakosságszámra és háztartásszerkezet-elemzésre vonatkozó szakmailag megalapozott vizsgálatokhoz gyakorlatilag nem alkalmazható, a nagy­fokú pontatlansága elsősorban a gyermekek hiányos bejegyzéséből fakad. Az egyéb háztartástagokat a fentihez hasonló részletes kontrollforrás híján nem tudtuk ma­radéktalanul felderíteni. A háztartásfők viszont valószínűleg megbízható rendben szerepelnek benne, hiszen a Mária Terézia-féle egy évvel korábbi urbáriumhoz ké­pest számuk még magasabb is, így nagy mértékű, indokolatlan kihagyásra velük kapcsolatban nem gyanakszunk. Ahogy fentebb láthattuk, a többi egyházi lélekösszeírásunk szerencsére nem­csak a teljes népesség feljegyzésének igényével, hanem nagy valószínűséggel annak megközelítő teljesítésével is készült. Ezt elősegíthette a tény, hogy a Benda Gyula által megfogalmazott legfőbb pontatlansági ok - az egy plébániára jutó nagy la­kosságszám - Szár esetében az egész korszakunkban nem állt fenn.54 A helyi plé­bánosok és/vagy az összeírásokat készítő megbízottjaik valószínűleg jól ismerték az alig ezer főből álló nyájukat. Az 1769. évi kivételével jó, a kutatók számára is felhasználható munkákat készítettek. 79

Next

/
Thumbnails
Contents