IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat

Nyerges András (szerk.): Levéltár és nyilvánosság - Levéltári Napok BFL, 1992 (Budapest, 1993) - Eörsi István: Nem jogtalanság — abszurditás

Nem jogtalanság — abszurdítás nélkül, szabad elhatározásából az egész ország nyilvánossága előtt elárulta a forradalmat, és ezen keresztül közvetve a szóban forgó film hősét. Ez a film Nagy Imre születésének századik évfordulójára készült. Az efféle alko­tások hitelét és hatását nagymértékben befolyásolja, hogy olyan emberek készítik-e, akiknek közük van hősük szellemiségéhez. Ezt a szempontot a jogi mérlegelés nem veszi, nem is veheti figyelembe. Én elismerem, hogy nem követett el büntetendő cselekményt az a személy, aki megbízta Bohót a Nagy Imre-film rendezésével. De borzalmasan unom, hogy a plauzibilis erkölcsi értékmeghatározásokat egyoldalú jogi szemlélettel próbálják ér­vényteleníteni. A jogi és az erkölcsi szemlélet viszonya nálunk áldatlanná fajult. Mint­hogy a tartós jogtalanság állapotában éltünk, a pártállam bukása után egész közéletünkben kialakult egy túlzottan egyoldalú jogászi pátosz, mely igényt tart arra, hogy az emberek megítélését merőben jogilag határozza meg. Szerintem ez nagyon helytelen felfogás. A magyar értelmiség rossz lelkiismerettel került ki a Kádár-korszakból, és mind a saját szerepét, mind az ország legújabb kori történelmét rossz kompenzációs módszerekkel pró­bálja a maga számára elfogadhatóvá tenni. Ilyen körülmények között el­sődleges társadalmi érték volna, ha a jog nem gátolná, hanem segítené egy egészséges erkölcsi hierarchia kimunkálását. Ez előbbre való a spiclik em­beri jogainál. Amikor Bohó Róbertét egy Nagy Imréről szóló film rende­zésével bízzák meg, vagy Nagy Imre-díjjal tűntetik ki, akkor szembe köpik a társadalomnak azt az igényét, hogy tagjai érvényes erkölcsi hierarchia légkörében élhessenek. Nem mindenben értettem egyet azzal se, amit Halmai Gábor a Tocsik­­üggyel kapcsolatban mondott. Ha a sajtó szerepét arra redukáljuk, hogy csak a nyilvános tárgyalást követően foglalkozhasson valamilyen bűncse­lekménnyel, akkor ezzel gátoljuk a bűncselekmények felderítését. A nyuga­24

Next

/
Thumbnails
Contents