IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat

B. Stenge Csaba (szerk.): Helytörténet és családkutatás határok nélkül. Tatabánya, 2021. 86 o.

tozás és ezek az intézmények újra visszakerülnének önkormányzati fenntartásba, akkor az egészet újra szállíthatnánk is vissza. Fontos kiemelendő forráscsoport az anyakönyvi másodpéldányok, melyekről a kötetben több helyütt is szó esik. Mint arra a bevezetőben is kitértem, az állami anyakönyvezés (születési, házassági, halotti) 125 éve, 1895. október 1-től kötelező Magyarországon, akkortól 1980. december 31-ig, az állami anyakönyvi másodpél­dányok vezetésének megszűnéséig ezek az elődközségekre és Tatabánya városra vonatkozó kötetek is intézményünk birtokában vannak. Kiemelendő a családfaku­tató programunk, mely az elődközségek felekezeti, illetve a 20. század eleji állami anyakönyvi adatok alapján dolgozza fel a több generáció óta itt élők adatait és állít­ja össze családfájukat. Ez a program két asztali számítógépen, offline üzemmódban érhető el intézményünk kutatótermében, illetve fel van installálva egy laptopra is (a program használatával kapcsolatosan lásd még Bárdossy Péter vonatkozó tanul­mányát a kötetben). Természetesen sok értékes, Tatabányára és elődközségeire vonatkozó forrás ta­lálható meg más levéltárakban is, itt kiemelendő a Nyitrai Állami Levéltár Nyitra­­ivánkán (a történelmi Komárom vármegye vonatkozó iratai), a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Budapesten (pl. a MÁK Rt. és jogutódja, a Tatabányai Szénbányák Vállalat iratai), illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Eszter­­gom Megyei Levéltára Esztergomban (melyben értelemszerűen nagyon sok fontos, Tatabányára vonatkozó irat található). Külső, online elérhető nemzeti és nemzetközi adatbázisok Számos külső adatbázis is tartalmaz Tatabányára vonatkozó adatokat. Ezek nagy előnye, hogy internetkapcsolat segítségével bárhonnan elérhetőek, otthoni gépről is. Vannak közöttük ingyenesen elérhető, ill. fizetős adatbázisok is. Az egyre na­gyobb mérvű digitalizáció miatt egyre több adatbázis elérhető az interneten. Az ingyenes honi adatbázisok közül első helyen kiemelendő a Hungaricana közgyűjteményi portál: https://hungaricana.hu/hu/ Ez egy nagyon jelentős és folyamatosan terebélyesedő adatbázis, mint a neve is mutatja, a magyar közgyűjtemények (levéltárak, könyvtárak, múzeumok) anyaga­iból digitalizált állományokat tartalmaz. A közgyűjteményi kiadványok közül tar­talmazza például Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltárának is számos kiadványát, de a városra vonatkozó források közül kiemelendő pl. a megyei napilap, a Dolgozók Lapja, majd 24 Óra digitalizált állománya is (a szövegállományok kétrétegű PDF formátumban elérhetőek, szövegfelismerő szoftverrel digitalizálva, azaz a tárgy­szavas keresésre is lehetőség nyílik bennük). Fontos még pl. a képállománya az ol­dalnak, a nagyon jelentős térképállomány, egyes levéltári iratok (helytörténeti vo- 41

Next

/
Thumbnails
Contents