IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Cseh Gergő Bendegúz - Köbel Szilvia (szerk.): A GDPR és a levéltárak - különös tekintettel a totalitárius rendszerek irataira, ÁBTL, Bp. 2021. - Csendes László: (Disz)kontinuitások. Az adatvédelem és a múlt feltárásának konfliktusa a Securitate Archívumát Vizsgáló Nemzeti Tanács munkájában
(Disz)kontinuitások -171 A fenti ábra a 2001 és 2013 között kiadott másolatok számának alakulását mutatja be, az alábbiakban pedig a Tanács információs kárpótlásra irányuló tevékenységét mutatom be 2014-től a jelenig. 2014-ben a 677/2001. számú törvény rendelkezéseivel és a személyes adatok védelméről szóló 24/2008. számú soron kívüli kormányrendelet 1. cikke 11. bekezdésével összhangban a Securitate által keletkeztetett iratanyagból öszszesen 662.799 másolat készült, melyek nyomtatott vagy elektronikus módon kerültek kibocsátásra. Ebből a kérelmet benyújtó személyek és akkreditált kutatók részére 256.444 oldalt anonimizáltunk, mely a nyilvánosságra hozott összes dokumentum közel harminckilenc százalékát teszi ki. Számos történelmi értékű dokumentumot is nyilvánosságra hoztunk: többek között 6.509 oldalnyi, a kommunista rendszer alatt létező belügyminisztérium működésére vonatkozó jogi aktust, 14.000 oldalnyi iratot a pitesti börtönben folyó „átnevelésről”, illetve a különböző büntetés-végrehajtási egységekbe és munkatáborokba deportált személyek listáit is. Ezek a dokumentumok értékes oktatási anyagot jelentenek a szakértők és a román közönség számára. 2015-ben a jogosult kérelmezők, akkreditált kutatók, partnerintézetek és a bíróságok részére összesen 999.208 oldalnyi másolatot tettünk elérhetővé. A másolatokat a személyes adatok és az érintett személy hírnevének és emberi méltóságának védelmére vonatkozó jogszabályoknak megfelelően és az eredeti dokumentumot híven tükröző formában állítottuk ki. A 24/2008. számú soron kívüli kormányrendelet 1. cikke 11. bekezdésével és a 677/2001. számú módosított és kiegészített román törvénnyel összhangban14 a 2015. év során 334.804 oldalt anonimizáltunk és bocsátottunk ki nyomtatott vagy elektronikus formában a jogosult személyek és az akkreditált kutatók részére. Az iratok „forrásaira” és a Securitate és a néphadsereg tisztviselőire vonatkozó információk nem részesültek az anonimizálás által nyújtott védelemben. 14 A törvényt 2018-ban hatályon kívül helyezték, és új törvény lépett életbe az általános adatvédelmi rendelet végrehajtásáról (a 190/2018. számú román törvény). 2015-ben több, a kommunista rezsim által letartóztatott, deportált vagy bántalmazott áldozat rehabilitációjára vagy kárpótlására vonatkozó kérelem is érkezett; ebből a Tanács a vonatkozó információk hiteles másolatainak átadásával összesen 571 kérelmet dolgozott fel és zárt le sikeresen a kérelmező személyek és a bíróságok javára. A kérelmek között szerepelt 264 olyan kérelem is, melyet Németországban, Izraelben, Kanadában és Szerbiában élő jogosult személyek nyújtottak be. A Tanács által kiadott iratok a Szovjetunióban és Báráganban