IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat

B. Stenge Csaba (szerk.): Helytörténet és családkutatás határok nélkül. Tatabánya, 2021. 86 o.

125 évvel ezelőtt e napon, 1895. október 1-én lett kötelezően bevezetve az álla­mi anyakönyvezés Magyarországon. Magán a rendezvényen - mely Tatabányán, a polgármesteri hivatal konferenciatermében került megtartásra - Lusztig Péter alpolgármester úr és a szervező dr. B. Stenge Csaba köszöntője után hat előadás hangzott el, a két partner és a térség helytörténetére, családkutatási aspektusaira fókuszálva. Azért erre a két témára igyekeztünk a konferenciát - és a workshopo­­kat - felépíteni, mivel a helytörténet és a nemzetközi szinten is kiugróan népsze­rű családkutatás lehetőségeit, fontosságát, valamint határokon átnyúló összekötő erejét is ilyenformán kívántuk kihangsúlyozni. A konferencia első két előadója a Nyitrai Állami levéltár igazgatója, dr. Peter Kerestes és osztály vezetője, dr. Milan Belej volt, előadásaikban ők Nyitraivánka történetét, a nyitraivánkai Tóth közne­mesi családot - mely a későbbi belügyminisztert, Tóth Vilmost is adta -, illetve a szlovákiai családkutatást és annak alapvető forrásait mutatták be. Ezt követte Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatója, dr. B. Stenge Csaba, aki a tatabányai helytörténet és családkutatás helyi lehetőségeit és korlátáit ismertet­te előadásában, majd a HungaRoots Kft. szakmabeli ügyvezetője, Bárdossy Péter mutatta be a Tatabánya részére kifejlesztett családfakutató programot. Az ötödik előadást a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltárának igazgatója, dr. Wencz Balázs tartotta intézményének családtörténeti projektjéről. Az utolsó előadó a Tatabányához közeli Szár helytörténetének nagyon lelkes és szakavatott kutatója, Schweininger Péter volt, aki a demográfiai tendenciák és vo­natkozó források jellemzőit mutatta be községe 18-19. századi történetéből. Ez a rendezvény is már a koronavírus-járvány felfutó második hullámának idején került megrendezésre, ezért a közönség tervezett létszámát is csökkente­­nünk kellett, csatolt egyéb programról sem lehetett szó, illetve a szlovákiai előadó­ink és vendégeink sem tudtak már személyesen részt venni a rendezvényen (a szlovák előadók prezentációi és előadásainak szövegei időben lefordítva rendel­kezésre álltak, így az ő előadásaik is megtartásra kerültek a helyszínen, illetve Nyitraivánka polgármestere online jelentkezett be a rendezvényre). Feltehetően egyébként ez volt az utolsó 2020-as Kisprojekt Alap rendezvény a térségben és ezt követően kilenc hónapig nem is lehetett semmilyen hasonló, személyes jelenléttel járó zárt téri rendezvényt megtartani (a járványhelyzethez kapcsolódó ilyen korlá­tozásokra precedens a múltban sosem volt, de ezt mindnyájan tudjuk, akik átéltük a járványidőszakot). A helyszíni közönség létszámának kényszerű leredukálását ellensúlyozandó nyomtatásban is megjelentetésre kerülnek a konferencia előadásai ebben a kötetben, illetve felvétel is készült a rendezvényről. A konferencia teljes felvétele, a köszöntőkkel együtt valamennyi előadása meg­tekinthető a levéltár YouTube csatornáján (külön-külön is, vagy egy lejátszási lis­tába összefűzve, egyben): https://www.youtube.com/channel/UCLmZVc4JnanumQ_UVoIeXVA 8

Next

/
Thumbnails
Contents