IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Kutatási szabályok - Haraszti Viktor: Adatvédelem és nyilvánosság – ismét. A levéltári kutatás jogi szabályozásának szakítópróbája: a Kiss-ügy. Levéltári Szemle, 69. (2019) 3. 57-81.
Haraszti Viktor Jogi relevanciájú szöveg esetén nem tekinthetünk el a hosszabb idézettől, annak pontossága végett, így tehát a NAIH határozat szerint: „Az Ltv. 22. § (1) bekezdése és az Ltv. 24. § (1) bekezdése alapján főszabály szerint a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő harminc év után válik bárki számára kutathatóvá. Ezen védelmi időn belül a levéltári anyag nem megismerhető, nem kutatható, és arról másolat sem készíthető. Ezen rendelkezés azt a kötelezettséget jelenti a közlevéltárak számára, hogy a levéltári anyagba történt betekintést megelőzően meggyőződjenek arról, hogy a védelmi idő eltelt. E főszabály alól az Ltv. 24. § (2) bekezdése három kivételt ismer el, amelyek lehetőséget biztosítanak a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag megismerésére és kutatására.” A védelmi idő elteltéről meggyőződni a levéltári anyag alapján bizonyosan akkor lehet, ha az érintett halálozási dátuma a levéltári anyagból hitelt érdemlően kiderül. Ilyen irattípus például a halotti anyakönyvek másodlati sorozata. Ám az esetek nagyobb részében a levéltárnak hitelt érdemlően nem áll módjában meggyőződni arról, az érintett még életben van-e? Természetesen az emberi élet adta lehetőségek határát figyelembe véve, hisz 19. században született személy már bizonyosan nincs életben Magyarországon. A levéltári iratok általában egy élethelyzetet, időbeli síkbeli metszetet fednek le. így leggyakoribb esetben az irat keletkezési dátuma bizonyos. Ha az irat vagy irategyüttes (pl. egy peres irategyüttes) tartalmazza az érintett születési dátumát, akkor ehhez kell viszonyítani a védettség idejét, azaz „ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születésétől számított kilencven év” a védelmi idő. A megfogalmazás a „nem ismert” összetételt használja, ami nem jelenti azt, hogy az érintett elhalálozott, hanem azt, hogy nem ismerjük, nem tudunk róla.19 „Ha pedig a születés és a halálozás időpontja sem ismert, a levéltári anyag keletkezésétől számított hatvan év” a védelmi idő.20 19 A NAIH elnöke kezdeményezte, hogy a levéltárak kapjanak hozzáférést a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásához és a kutatni kívánt iratok (adatok) ismeretében állapítsák meg, a keresett személy(ek) életben vannak-e ill. ha nem, mikor haláloztak el. Mind a Magyar Nemzeti Levéltár, mind Budapest Főváros Levéltára ellenezte az elképzelést, mivel rendkívül bonyolult volna pl. egy perbeli eljárás esetén a terheltek, sértettek és más perbeli részvevők teljes körének lekérdezése. Ráadásul az esetek jelentős részében (pl. bontóperek estében, de büntetőperben a tanúk) a felek csak lakcímmel szerepelnek az iratokban, és a korabeli lakcímek alapján a beazonosítás nem lehetséges. Azaz az intézkedés jelentős adminisztratív teherrel járna, lassítaná a kutatásokat és nem is hozná meg az elvárt eredményt. A levéltárak mindazonáltal saját adatbázisaikban és az érintett iratok egészében megkísérlik a halálozási ill. másodlagosan a születési adat megtalálását, melyek hiányában a 60 éves szabályt alkalmazzák. 20 Ezt törik meg a kivételek. Magyarország haláláig legidősebb asszonya volt Kudász Jánosné, aki 1902. április 27-én született és 2013. márciusában hunyt el. (Id.: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kud%C3 %Alsz_J%C3%Alnosn%C3%A9 (A letöltés dátuma: 2019. november 1.) Ez azt jelentette hogy halálozása éve ismeretének hiányában 1992 után iratai elvileg már hozzáférhetővé váltak. így pl. a XXV.4.a - A jogszolgáltatás területi szervei. Fővárosi Bíróság iratai. Büntetőperes iratok közt található, 1953-ban 62 Levéltári Szemle 69. évf.
