LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Pásztor Cecília: A Nógrád megyei Levéltári Nap. • 2003. [LSZ 2003/1. 88-91. p.]

vezö diósgyőri kolónia mind a mai napig egységes, bár a vállalatok hanyatlásával egyre gyengülő kollektív emlékezetet képes fenntartani. Munkáskolóniák Salgótarjánban címmel Szvircsek Ferenc, a Nógrádi Történeti Múzeum igazgatója tartotta a soron következő előadást. Mondandója egészen az 1860-as évekig nyúlt vissza, amikor létrejött a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., Salgótarján vasúti összeköttetésbe került Pesttel, lerakták a vasgyártás, később az üveg- és gépgyártás alapjait. A hajdani „egyszerű, igénytelen, eldugott kis palóc falucskát", amely a 19. sz. közepén csak 808 lakossal bírt, a bányászat, az ipar tette naggyá. A fejlődés roppant gyors ütemben ment végbe. Mindez hatalmas változásokat hozott a falu képében, és természetesen lakóinak számát, összetételét is átformálta. Az érintetlen falumag köré különálló testekként szerveződtek az üzemi telepek, „munkásgyarmatok". Az előadás során megelevenedtek előttünk a bányásztelep állandó kőházai, ideiglenes fabarakkjai, a bányával együtt vándorló építményei, a hegyoldalba vájt „lakásai". A bánya mellett azonban — amelynek működése során 35 munkástelep létesült — a palackgyárnak, vasműnek, vasöntöde és tűzhelygyárnak is voltak munkáskolóniái, amelyek —Diósgyőrrel ellentétben — semmiféle védettséget nem élveznek, sőt, nagyrészt nyom nélkül eltűntek. A levéltári nap „Dunaújváros-blokkjában" elsőként Horváth Sándor doktorandusz történelmi-antropológiai-szociológiai kutatásainak eredményeit ismerhettük meg „Kerestem, hogy hol van itt a város." Mindennapok története Sztálinvárosban címmel. A „szocialista állam mikrokozmoszának", az állami beavatkozás nyomán létrejött város szimbólumának tartott Sztálinváros históriáján belül egy kevésbé feltárt részterületre, az emberek mindennapjaiban lezajlott változásokra koncentrált az előadás. A korabeli politikai hatalom erejének demonstrálására kreált Sztálinváros története kapcsán még az a kérdés is felvetődött, hogy egyáltalán nevezhető-e városnak ez a sajátos település. Számos izgalmas kérdésre keresett és talált választ a fiatal történész. Hogyan nőtt és fejlődött a település, hogyan hatott ez a városlakók identitására, önképére, hogyan választottak párt maguknak a sztálinvárosiak, miért volt itt az átlagnál is kevesebb a vadházasságban élők aránya, hogyan vélekedtek az abortuszról, gyereknevelésről, női munkavállalásról, válásról, milyen szubkultúrák és hogyan léteztek, hatottak, hogyan viszonyult a város a hivatalosan nem is létező szegénységhez, prostitúcióhoz? A blokk másik, egyben a levéltári nap utolsó előadója Havellant Orsolya, a Dunaújvárosi Főiskola Térségfejlesztési Kutatócsoportjának munkatársa volt. Dunaújváros demográfiai változásai 1945-től napjainkig c. előadása az ország huszadik legnagyobb, ám harmadik legsűrűbben lakott városának népességtörténetét mutatta be a közelmúltra vonatkozóan, aprólékosan, de jól érthetően. (Ezt segítette a számos grafikon és ábra is.) Szó volt a természetes népmozgásról és a migrációs folyamatokról: a születések, halálozások, oda- és elvándorlások egyre kedvezőtlenebb alakulásáról, a fogyatkozni kezdő népesség korösszetételének torzulásáról (elöregedés), a nemi összetétel, a családi állapot, a keresők és eltartottak arányának változásairól, a lakáshelyzet alakulásáról. Természetesen lényegre törő magyarázatokat is hallhattunk a változások hátterében meghúzódó okokról, melyek között kiemelkedő helyen a gazdasági nehézségek szerepeltek. 90