LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Bana József: XIV. Vas Megyei Levéltári Nap: Természeti csapások, tűzvészek, járványok Vas megyében az V–XX. században. • 1997. [LSZ 1997/4. 62-65. p.]

XIV. Vas Megyei Levéltári Nap (Természeti csapások, tűzvészek, járványok Vas megyében az V-XX. században) Az 1997. április 24-én Szombathelyen megrendezett levéltári nap a katasztrófák, elemi csapások, járványok történetével foglalkozott. Amikor a természet legyőzte az embert és nem fordítva. A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Sport Titkárságának vezetője, Zsámboki Árpád megnyitója után Sosztarits Ottó (Szombathely): Régészeti adatok a 456. évi savariai földrengéshez címmel tartotta meg előadását. A szombathelyi Fő téren végzett feltárás során Verő József, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatói Intézetének soproni vezetője kereste meg Sosztarits Ottót azzal a kéréssel, hogy budapesti kollégái végezhetnek-e vizsgálatot, esetleg méréseket az ásatásokon, a földrengés nyomát kutatva. Néhány hónappal később, június 17-én az MTA Szeizmológiai Obszervatóriumának szakemberei, geológusok és geofizikusok szállták meg a kutatóárkokat, hogy dr. Szeidovitz Győző osztályvezető irányításával megleljék - ha a források igazat beszélnek - a Kárpát-medence valaha legnagyobb földrengésének nyomait. Az ásatás végül nem igazolta a földrengésről szóló legendákat. Az előadó ismertette e forrásokat, legvégül megfogalmazta álláspontját a földrengéssel kapcsolatban, és idézte Lipp Vilmost, a város történetének tudós kutatóját, aki már 1878-ban kifejtette kételyeit: „...talán tovább is időztünk már e magában véve nem éppen jelentékeny körülménynél és ezt is csak azért tettük, hogy a földrengés és elsüllyesztési theoriával, melyet olyan igen szeretek és szeretnek az emberek a föld földszínéről eltűnt városokra és helységekre alkalmazni, Savariára nézve legalább egyszer és mindenkorra véget vessünk..." A második előadó Kóta Péter (Szombathely): Tűzvészek és tűzoltalom a kora-újkori Szombathelyen címmel először áttekintette a régi Szombathely égéseinek korábbi tudományos kutatásait, elsősorban Dorner Mária és Szilágyi József feltárásait. Ezt követőleg ismertette a tűzvészek kronológiáját, majd a különböző jogi rendelkezésekre, a tilalmakra, büntetésekre tért ki. Beszélt a katasztrófa-elhárításról és a megelőzés technikai kérdéseiről is. Legvégül idéz egy koraújkori angol szerzőtől „hogy a máglyák gyújtásának szokása nyári ünnepnapokon nemcsak az ellenségek kibékülésének volt alkalma, hanem haszonnal is járt, hisz egy nagy tűz megtisztítja a levegőt. Következésképpen a középkori városok fényűző tégla- és kőborítása volt az, ami észrevétlenül kiküszöbölte a tűznek, mint fertőtlenítőnek a durva alkalmazását. Ezután Benczik Gyula (Szombathely) tartotta meg előadását: „Midőn rajtunk volt az Isten ostora..." Az 1710-1711. évi pestisjárvány Vas megyében címmel. A mirigyhalál 20 ezer áldozatot követelt az akkori kb. 100 ezer fős Vas megyei népességtől. A ragály elmúltával 1711 nyarán Apel János Henrik commissarius településenként összeírta a halottak pontos számát, valamint a döghalál kezdetének és végének dátumát. Az erről készített térképen jól kivehető, hogy a járvány keletről haladt nyugat felé. Kemenesalja vegyesen nemes és jobbágy lakosságának a fele pestisben halt meg 6-8 hónap alatt. Súlyosan fertőzött volt a Hegyhát, a Répce-Gyöngyös-Sorok melléke, vala-62