LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Mónus Imre: III. Nemzetközi Levéltári Nap Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. • 1996. [LSZ 1996/1. 73-77. p.]

Pók Judit nyíregyházi levéltáros A szatmári 12 pont visszhangja Sza­bolcs megyében címmel a 12 pont Szabolcs megyei fogadtatásáról szólt. Az előadó az 1840-es évek elején a vármegyei reformerők és a konzervatív neme­si tábor 12 ponttal kapcsolatosan kialakult küzdelmét mutatta be. Margócsy József ny. főiskolai főigazgató az 1876-ban megyei székhely Nyíregyháza közönségének eredménytelen törekvéseiről szólt a törvényható­ságijog elnyeréséért. A folyamat az 1920-as években a megyei jogú városi cím bevezetésével zárult le. Galambos Sándor levéltáros olvasta fel a betegsége miatt távollévő Kujbusné Mecsei Éva. nyíregyházi levéltáros Vázlat egy mezőváros történeti szociográfiájához címmel összeállított dolgozatát. A dolgozat a 18. sz. má­sodik felének nyíregyházi társadalmát mutatta be a betelepülés és a szabad földfoglalás időszakától a földterület századvégi benépesítéséig. Külön érde­kesség, hogy a századfordulón már 200 fős kézműves-társadalom nem része­sült a legelőkből, ezzel is kényszerítve őket a szakmájuk folytatására. László Géza nyíregyházi levéltáros a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn mű­ködő hadifogoly-fogadóállomás története (1950) című dolgozatát ismertette. A megyei levéltárban őrzött iratanyagban közel 6000 fogoly neve maradt fenn. A foglyok a Kijev körüli hadifogolytáborokból és Voronyezsből hazaérkezett különleges alakulatok tisztjei és katonái voltak (ejtőernyősök, Hunyadi­páncélosok stb.). Nyíregyházáról kétnapos orvosi vizsgálat után Budapestre szállították őket a Mosonyi-utcai laktanyába, ahonnan különböző munka­táborokba kerültek. Az utolsó 20 fős csoport 1955 őszén szabadult. Az előadó külön szólt a malenkij robotra elhurcolt felvidéki magyarok viszontagsá­gairól. A szovjet hatóságok sokára engedték el őket, aztán a magyarországi kényszermunka és rendőri felügyelet után hazatérhettek Csehszlovákiába. Bene János, a Józsa András Múzeum hadtörténésze A volt Magyar Ki­rályi 24. Gyalogezred története címmel tartott előadást. A 24. Gyalogezred 1945. április 6-án — látva a háború folytatásának hiábavalóságát — meg­nyitotta az arcvonalat a szovjet csapatok előtt. így menekült meg a hadi­fogságtól és térhetett haza 2500 katona. Az előadások után rövid konzultáció keretében válaszoltak az előadók a felvetett kérdésekre, problémákra. A Nemzetközi Levéltári Napokat az elnöklő Nagy Ferenc levéltárigazgató zárta. Zárszavában köszönetét fejezte ki az előadóknak, résztvevőknek, a szomszédos országok jelen lévő levéltárosainak, s bejelentette, hogy a kölcsö­nös intézményi együttműködés keretében négy kolléga utazhat Kolozsvárra, az ottani levéltár iratainak kutatására. Mónus Imre 11

Next

/
Thumbnails
Contents