LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Bősze Sándor: XII. Vas Megyei Levéltári Nap, 1995. április 25. • 1995. [LSZ 1995/3. 101-103. p.]

ték, bevezetőjében az általa használt források, a mezőváros tanácsi és bírói jegyzőkönyveinek sajátosságait, illetőleg módszertani problémáit vázolta fel. A korreferens a protokollumok vizsgálata során főként olyan esetekre figyelt, amikor feltételezhetően termelési hitelekről volt szó. A hitelek felvételére kényszerülők között szinte valamennyi, a városban űzött iparág képviselőjét megtalálhatjuk. Kóta áttekintette az egyes iparosok és hitelezők szerepét és helyét a hitelforgalomban: „Körmenden a reformkorban a zsidó kereskedők és egyes iparágak szoros kapcsolata figyelhető meg. A hitelt felvevő iparágak többsége a bőrös szakmához kapcsolódik. A kölcsönök nagyobb részét áruhitel formájában bocsátották rendelkezésre. A hitelezők több lábon állnak, tkp. mindennel foglalkoznak, de kihelyezéseik az egyes területek közt nem egyformán oszlanak meg, és némi munkamegosztás is felfedezhető a hitelezés terén: a különböző cégek más-más iparosokat részesítettek előnyben." Tilcsik György „Egy parciális obligáció tanulságai. Batthyány Gusztáv kölcsönügylete 1842-ben" címmel tartott előadást. A napóleoni háborúk gazdasági konjunktúráját követő infláció és a gabona-, illetve a gyapjúárak drámai viszszaesése, valamint a magyarországi, általánosnak mondható hitelhiány a hazai gazdasági élet alapkérdésévé tette a hitelügyet. A magyar főnemesség, már csak ezért is, az 1820-as esztendők óta előszeretettel használt külföldi hitelforrásokat, még pedig a korszak gyakorta alkalmazott formáját: a parciális obligációt. Az Ausztriában alkalmazott, gyakorta több százezer pengőforintos, konstrukció fontos részét képezték a jóval kisebb névértékű részadóslevelek, amelyek összértéke megegyezett a kölcsönfelvételkor készült ún. főadóslevéllel. A hitelező ily módon tulajdonképpen — a parciális obligációkat a piacra dobva — a kölcsönt sok kisebb összegre bontva, továbbadta a hitelt. A magas éves kamatnak köszönhetően Bécsben igencsak kelendőek voltak e papírok. Tilcsik a magyar arisztokrácia által felvett többmilliós kölcsönös sorozatából a Somogyban is birtokos Batthyány Gusztáv és a Biedermann és Társa nagykereskedőház által lebonyolított tranzakciót mutatta be. Az 1842 augusztusában 1 450 000 pft-ról szóló adóslevéllel a gróf minden ingó és ingatlan vagyonát — egyebek mellett a Somogy megyében elterülő mozsgói uradalmát is — elzálogosította. Batthyány 1849-ben uradalmai egy részének eladásával tette tehermentessé a maradék birtokait. Bariska István „Pénzintézetek és társadalmi környezetük a XIX. századi Kőszegen" című előadásában egy város keretein belül vázolt fel egy olyan folyamatot, amelyben az ország „modernizációját a magyarországi független polgári átalakulást leverő császári adminisztráció készült elvégezni". A kőszegi főlevéltáros a rendelkezésére álló időt igazán bravúrosan kihasználva az általa vállalt témát sikerrel körüljárta. A hallgatóság ily módon teljes képet kaphatott a szabad királyi város alapjairól, pénzintézeteiről, adóztatásáról, az ennek kapcsán kialakult konfliktushelyzetekről, továbbá a helyi hitelintézetek pénzműveleteiről. Rácskay Jenő nagyívű előadásában — címe: „Alapítva: 1864. Bankok és pénzintézetek a dualizmuskori Vas megyében" — részletesen tárta a konferencia közönsége elé az érintett pénzügyi szervezetek alapszabályait, szervezeti felépítését és működését. Az országgyűlési képviselő kiemelte a bankok pozitív szerepét az infrastruktúra (pl. vasútépítés) fejlesztésében. „A Kőszegi Takarékpénztár kegyes és közhasznú adományai 1848 és 1896 között" címmel tartott referátumában Söptei Imre bemutatta, hogy a pénzintézet milyen jelentős szerepet vitt a város életében. A takarékpénztár vezetői nemcsak a jótékonykodást tartották fontos feladatuknak, hanem a kulturális élet és az iskolák támogatását is. A kőszegi előadó arról a folyamatról beszélt, mely „a városon belüli alkalomszerű adományoktól a már-már rendszeresnek 102