LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - G. Tóth Ilona: Levéltári Napok - Csongrád Megyei Levéltár, 1987. október 13–16. • 1988. [LSZ 1988/1. 95-97. p.]

sza mentén a középkor idején című előadásában utalt arra, hogy Kastelek fon­tos középkori települések helyét s szerepét vette át; Oltvai Ferenc Kistelek ala­pításáról való ismereteinket bővítette ki új források alapján, Juhász Antal pe­dig a kisteleki tanyák településnéprajzát ismertette. Rózsa Gábor előadásában megemlékezett arról, hogy Kistelek volt az első magyarországi fokmérés egyik bázisa. Klonkai László a városi rangot elérni kívánó község törekvéseit és ada­tait ismertette. Rámutatott, hogy tulajdonképpen minőségi különbség van vá­ros és község között, s a különbséget bizonyos adatokkal mennyiségileg kifeje­zik. Mivel objektív norma nem létezik, más települések adataival hasonlítják össze a városi rangot kérő községek adatait. Aki végighallgatta a hódmezővásár­helyi kerekasztal-beszélgetést, annak ismerősen csengett a problémafelvetés, azaz, hogy mikor tekinthető egy település városnak. Az előadás felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a statisztika hogyan tud segíteni egy-egy település minősé­gének meghatározásában, azonban mint a múltban, ma sem ezek a mennyiségi mutatók a döntőek egy-egy település minőségének meghatározásában. A hely­történet iránt érdeklődők Kistelek történetét bemutató, levéltári forrásokból rendezett kiállítást és dr. Bona Endre éremgyűjteményéből Összeállított tárlatot tekinthették meg. A rendezvénysorozatot a felszabadulási emlékmű koszorúzása zárta. G. Tóth Ilona A levéltárak 1988-ban tervezett rendezvényei között több közérdek­lődésre számot tartó program található. Hat megyében (Csongrád, Hajdú-Bihar, Komárom, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Vas) rendeznek levéltári napokat, amelyek napirendjén aktuális szakmai, tudomá­nyos és közművelődési témák szerepelnek. Figyelemre méltó időszaki kiállítások lesznek jó néhány intézményben. Ezek sorából megemlít­jük a következő kiállításokat: „Történeti személyiségek írásai és alá­írásai" (Magyar Országos Levéltár), „Kéziratos térképek a levéltár­ban" (Tolna Megyei Levéltár), „A Maribori Levéltár kincsei" (Vas Megyei Levéltár). A Fejér Megyei Levéltár Székesfehérvárott a vá­ros török uralom alóli felszabadulása 300., míg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyen Trefort Ágoston halálá­nak 100. évfordulója alkalmából rendez tudományos emlékülést.

Next

/
Thumbnails
Contents