LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - G. Tóth Ilona: Levéltári Napok - Csongrád Megyei Levéltár, 1986. október 15–17. • 1987. [LSZ 1987/1. 93-95. p.]

visszhangját foglalta össze, s ennek kapcsán tekintette át, hogy Magyarország, milyen események kapcsán került az európai érdeklődés középpontjába. A levéltári napok s a szegedi jubileumi felolvasó ülés tanulságait elemezve a Csongrád Megyei Levéltár a jövőben azt a gyakorlatot kívánja folytatni, hogy a levéltári napok rendezvényeit a megye kisebb városaiban és községek­ben tartja, Szegeden pedig csak olyan alkalmakkor szervez felolvasó ülést, ha a különböző szervezetek rendezvényei által „elkényeztetett" közönség érdek­lődését várhatóan felkeltő előadásokat tud felvonultatni. A vidéki helyszíneken tartandó előadások célja a helytörténeti, honismereti mozgalom eredményeinek bemutatása, a lakóhely múltjának megismertetése, is ezáltal a lakóhelyhez való kötődés elősegítése. Szegeden a város történetének ismertetésével a mobilabb, nagyobbrészt nem helyi gyökerű lakosság kötődésének elősegítése a cél, tudo­mányosan új eredményeket felvonultató előadás okkal. G. Tóth Ilona SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI LEVÉLTAR 1986. október 10—11. A TIT megyei szervezete és a Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár a „Nyírségi ösz 86" keretében október 10—11-én ankétot rendezett levéltáros szakemberek részvételével. Egyrészt a Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás 1979-től folyamato­san megjelenő I—VI. kötetének tapasztalatait összegezték, mélyebben foglal­kozva a helytörténeti kutatások néhány problémájával (publikációs lehetőség,, régiókutatások, iskolatörténetek). Másrészt a történetírás egyik alapvető forrá­sának, a statisztikai kiadványoknak a körét, felhasználási lehetőségeit vizs­gálták. Gyarmathy Zsigmond megyei levéltárigazgató (megnyitójában rámutatott. arra, hogy a levéltár mellett egy tudományos műhely szerveződött, amelynek munkája nyomán egyre több forrás válik a kutatás számára hozzáférhetővé. Erre egyre nagyobb szükség van, mivel megkezdődtek a megyéi monográfia adatgyűjtésének munkálatai is. Müller Vera, az UMKL osztályvezetője áttekintette a megyei levéltár ki­adványait, köztük azokat is, amelyekben az intézmény dolgozói csak közremű­ködtek (pl. A munkásság és parasztság élete és mozgalmai Szabolcs-Szatmárban. Helytörténeti olvasókönyv). A fent említett köteteket színvonalasnak ítélte meg„, javaslatai (összevont rövidítésjegyzék, helytörténeti bibliográfia) azok gazda­gítását, könnyebb használhatóságát kívánták elősegíteni. Németh Péter, a Szabolcs-Szatmár Megyei Múzeumok igazgatója hozzászó­lásában a három összevont kötetben megjelent tanulmányok téma és tudo­mányterületek szerinti megoszlását elemezte. Hiányolta a XI—XVIII. század­dal foglalkozó munkákat, valamint a társadalomtörténeti feldolgozásokat. Po-95

Next

/
Thumbnails
Contents