LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Tudományos feltárás, forráskiadványok - Berényiné Kovács Gyöngyi: A nemességkutatás forrásainak feltárása a Pest Megyei Levéltárban 1901-1967. Levéltári Szemle, 69. (2019) 1. 21-34.
23 2019/1. A szabályozás szerint a nemesség igazolásához feltétlenül szükséges volt megbízható leszármazási tábla (családfa), amelyet anyakönyvi bejegyzések alapján készítettek. Ha nem állt rendelkezésre a címerrajz, akkor a folyamodó bizonyítékként csatolhatta a család régi pecsétnyomóját, címerrel ékesített edényét, esetleg fényképpel bizonyíthatta a valamelyik ős sírkövébe vésett címer meglétét. Az egyik ős aláírása melletti címerpecsét lenyomata is megkönnyíthette a címerviselés jogának elismertetését. 10 Ezért számtalan nemesi család kereste felmenőit a reformkor vagy a polgári korszak irataiban, látogatták e célból a törvényhatósági levéltárakat, ahol a fentieknek megfelelően címereslevél másolatokat, címerpecsét-lenyomatokat vagy nemesi adományleveleket kerestek. Nem egy esetben a 17–18. századi ősöknek csak a nevét tudták és a területileg illetékes levéltártól kérték a hitelesített másolatot családi kapcsolataik alátámasztására. Ha a levéltáros hosszú előkészítő munka után irategyütteseket ajánlott kutatásra, és nem másolatban küldte el a kutatási eredményeket, olykor értetlenül álltak a dolog előtt. A korszak területi levéltárnokai türelemmel és szolgá latkészséggel iparkodtak a kérvényezők óhajának eleget tenni, azon keretek között, amit az anyag természete lehetővé tett, ugyanis a levéltárosnak egy, a korábbi évszázadokban kialakult rendezési elvben kellett magát kiismernie. Valahol itt gyökerezhet a levéltári ügyfélszolgálati és kutatótermi munka szétágazása, hiszen a levéltárnoknak a hosszadalmas kutatómunkára nem volt ideje, magánmunkálataiért pénzt nem kaphatott, így a kutatóknak a rendelkezésre álló segédletek mentén kellett az őseikre vonatkozó dokumentumhoz hosszadalmas kutatómunkával eljutniuk. 11 A megyei levéltáros mint a múlt jövendőmondója, a régi ősök felkutatója sok magyar regényben szerepel, gyakran nemcsak mulatozó vidéki kompániák epizódszereplőjeként. Kosztolányi Dezső Pacsirta című művében kisvajkai és kőröshegyi Vajkay Ákos nyugalmazott levéltáros: „Nézegette, silabizálta a latin nyelvű adományozó leveleket [...] egy szempillantás és látta, hogy sarjadznak szét a különböző nemzetségek [...] élvezte a hivatását minden érzékével [...] itt élt, a múltban. És amint mások is jövendőmondóhoz járulnak, úgy zarándokoltak őhozzá sokáig, messze megyékből előkelő urak, kik múltjukat óhajtották megismerni [...] Úgy merült bele egy donatio regiába, mint valami izgalmas sakk rejtvénybe és kereste a nagyszülőket, szépszülőket, azután a legérdekesebbet, az Őst, a vagyonszerzőt, primus aquirens-t, ki leleményeivel egész nemzedékek szerencséjét alapította meg, vitézi tetteivel dicsőséget sugárzott minden ivadékára.” 12 10 MNL OL Y1.1-800-1942. Az 1942. évi szabályzat hosszú évtizedek gyakorlatát foglalta össze. 11 MNL OL Y1.2616/1941. 12 Kosztolányi, 2007: 24−26. A nemességkutatás forrásainak feltárása
