LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Tudományos feltárás, forráskiadványok - 1905-1907-es tömegmozgalmakra vonatkozó iratok feltárása. • 1954.04.27 [86401-9-25/1954 LOK]

egységes fellépés volt a döntő. A koalícióban oGjanlőrG senki sen törődött a korábbi követelések megvalósításával, "elveinek foniataj^oá­sával". A parlament sztrájktörvény, eselédtörvény követelésétől visszhangzott, A negyek hasonló követeléseket tartalmazó feliratok­kal árasztották el az országgyűlést, A nagyar uralkodéosztályokat ré­nülettel töltötte el a nuhkások és parasztok forradaLni megmozdulá­sa, A nyeregbe került reakció bosszút akart állni mindazokért az iz­galmakért, amelyek ezekben az években érték, A kormány nem is habozott az uralkodóosztályok bosszuszomját kielégí­teni, Egynást érték a munkásosztály és szegényparasztság ellen irá­nyuló törvények, intézkedések, A kormány féktelen dühhel vetette ma­gáét a földnuxkásszervezetekre, rendőri hajszát indított a szakszerveze­tek ellen, A gyülekezési és szólásszabadságot a. hatóságok az iddiginél még brutálisabban korlátozták, A plurális választójoga • törvényterve­zet a munkásosztály politikai jogait sikkasztotta el, a munkásaiztosi­tásról szóló törvény - ahogyan a munkások nevezték: "alanizsnatörvény"*­a munkások szociális jogait nyirbálta meg* A szigorított cselédtörvény a szegényparasztságot akarta guzsbakötni, A Lex Apponyi a nemzetiségek "okozott olra/oriását szolgálta, A kormány a nemzetiségi mozgalom elnyo­mására hütlenségi pereket inditott, Csernován a katonaság és csendőr­ség - még a. külföldi liberális köröket is megbotrá,nkoztató - véreng­zést rendezett, # A függetlenségi követelések terén a koaliciós kormány a paktum értel­mében ninden korábbi követelését szegre akasztotta és végül árulását azzal tetézte be, hogy beleegyezett a kiegyezésnek ujabb 10 évre való meghosszabbításába és a közös terhek Avóta/ felenelésébe, A koalici­ós kormány egész működésével saját jelszavait csúfolta meg, A koalíci­ós kormányza.t a továbbra is hangoztatott nemzeti jelszavak, a hazafias és szociális demagógia leple alatt a nagybirtok és nagytőke diktatúrá­ját valósította meg, • A koalició uraIonrajutása után fokozódott a tőkések nyomása is a mun­kásosztályra, A munkáltatók szervezetei, ahogyan a mtmkások nevezték? "kutyaszövetségek" - leszorították a béreket, növelték a munkaidőtr , a sztrájkolókat kizárták a munkából, A tőkések visszavonták azokat az iln* í, amelyeket a nagy sztrájkharcok idején kénytelenek voltat, uenni a munkásoknak, 3 907-re már világossá vált, hogy a munkásosztályt 1^5-ben politikai

Next

/
Thumbnails
Contents