LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Tudományos feltárás, forráskiadványok - Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása (2011-2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014) 183-261.
Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása nálták. Kancelláriatörténeti jelentőségű kérdés, hogy milyen alapon dőlt el, hogy a magyar királyi adományt a főkancellár által őrzött kettős vagy az (aljkancellárnál lévő titkospecséttel erősítették meg. Talán az határozta meg a döntést, hogy melyikőjük volt éppen elérhető, hiszen mindig a pecsétnek megfelelő személy írta is alá az oklevelet. Ez a kérdés, mint ahogy az újkori magyar uralkodói pecséthasználat általában, további kutatást igényel. Ahogy az adománytípusoknál, itt is kitérünk a formulákra. A corroboratióban a magyar oklevelekben többnyire a következő megfogalmazásokat használták, az adomány típusától gyakorlatilag függetlenül: „In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam praesentes litteras nostras privilegiales secreto sigillo nostro, quo ut rex Hungáriáé utimur, impendenti munimine roboratas/communitas, eisdem X ac per eum Y gratiose dandas duximus et concedendas."157 Ennek, általában a rangemelő oklevelekben, előfordult a következő kétféle - a királyi aláírásra is utaló - változata is: „In quorum fidem et testimonium hasce literas nostras privilegiales propriae manus nostrae subscriptione et sigillo nostro maiori secreto, quo ut rex Hungáriáé utimur, impendentis munimine roboratas, emanari Tibique X in perpetuam rei memoriam extradari iussimus."158 „Imo recipimus, aggregamus, annumeramus, creamusque, et praeficimus, harum nostrarum manus nostrae propriae subscriptione, duplicisque privilegialis sigilli nostri, quo ut rex Hungáriáé utimur impendenti communitarum, vigore et testimonio literarum."159 Az Erdélyi Fejedelemség gyakorlata alapjában véve változtatás nélkül az első formulát követte. Rátérve magukra az okleveleken található pecsétekre, ezek esetében az okozott kisebb-nagyobb gondot, hogy a corroboratio ban olvasható megnevezéseik távolról sem mindig következetesek. Elogy egy példával világítsuk meg a kérdést, a „sigillo maiori secreto, quo ut rex Hungáriáé utimur" és a „secreto sigillo maiori, quo ut rex Hungáriáé utimur" egyaránt az 1690 után használatos magyar királyi nagyobb titkospecsét megnevezésére szolgált. A feldolgozás során, amennyiben a corroboratio bármilyen oknál fogva olvashatatlannak bizonyult, kénytelenek voltunk magából a pecsétből kiindulva, analógiás alapon megállapítani annak fajtáját, ami az újkori királyi pecséteknél lényegesen könnyebb feladat, mint a középkoriaknál, mivel kevesebb fajtájuk volt használatban. Ezzel együtt azonban igen sokféle akad köztük, így (MNL OL R 64 -1. tétel - No. 38/1), a másikban „az erdélyi ügyekben használatos titkospecséttel" megerősített magyar és erdélyi nemességmegújítást adományozott (MNL OL R 64 - 1. tétel - No. 56.). 157 „Amely dolog emlékezetére és örök szilárdságára jelen kiváltságlevelünket magyar királyként használt titkos pecsétünkkel függően, védelmül megerősítve, X-nek és általa Y-nak kegyesen adni és adományozni parancsoltuk." 158 „Aminek hiteléül és tanúságául jelen kiváltságlevelünket saját kezünk aláírásával és magyar királyként használt nagyobb titkos függő pecsétünkkel védelmül megerősítve kibocsátani, és Neked, X-nek, a dolog örök emlékezetére kiadni parancsoltuk." 159 „Sőt elfogadjuk, befoglaljuk, beszámítjuk, tesszük és helyezzük, jelen, saját kezünk aláírásával valamint kiváltságos kettőspecsétünkkel függőleg megerősített oklevelünk ereje és tanúsága által." 245
