LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Tudományos feltárás, forráskiadványok - Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása (2011-2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014) 183-261.
Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása sen megszerkesztett címerben színre szín és fémre fém nem helyezhető, már az élő heraldika kora óta ismert volt, és gyakorlatilag ugyanilyen régen fordultak elő ennek nem megfelelő címerek. A szabályt Magyarországon is ismerték, és Pápai Páriz Ferenc 1695-ben megjelent becses címertani munkájában is szerepel: „Color colori non potest superstrui, nec metallo debet induci metallum; quae perpetua est regula heraldicorum".121 A magyar címereknek - talán kijelenthetjük - nagyon nagy hányadában találhatunk valamely ilyetén szabálytalanságot. Ezek egy részét a leírások úgy hárítják el, hogy a pajzsmezőben látható állatot vagy tárgyat „természetes színűnek" nevezik, ami hagyományosan kivétel a színszabály alól. A töméntelen emberábrázolás legtöbbjében sem illik egymáshoz címertanilag a pajzsmező és a pajzsban látható alak ruhájának színe. A másik „típushiba", amikor például egy kék mezőben egy arany oroszlán látható, ami rendben is lenne, ám az oroszlán egy zöld hármasdombon áll, ami már elvben nem lenne összeegyeztethető a kék háttérrel. Nagyon sok magyar címerben találunk zöld (hármas)dombot vagy pázsitot alátámasztásként, ami, ha ragaszkodunk a „hivatalos" heraldikai szabályokhoz, mind hibás, sőt, ezen az alapon Magyarország ma használatos kiscímere sem mentes minden címertani aggálytól. A zöld alátámasztást, mint magyar jellegzetességet, több másik, a természetességre való törekvés okozta jelenséggel, így a levágott kar által tartott tárgyakkal, vagy az alább tárgyalandó pólya-folyó megfeleltetéssel és társaikkal együtt R. Kiss István tárgyalja igen érdekes tanulmányában.122 Ehhez annyit fűznénk még hozzá, hogy amennyiben a zöld színt a domb vagy pázsit természetes színének vesszük, akár szabályosnak is vehetnénk az ilyen ábrázolásokat. Ez a „hiba" tulajdonképpen nem okozott gondot a címerek leírásánál, mivel a felveendő adatok megállapítását nem nehezítette, nem úgy, mint egyes mesteralakok, mint a pólyák, harántpólyák vagy cölöpök sokszor helytelen használata, amit az egyszerűség kedvéért a pólya példáján mutatunk be. Mint tudjuk, a heraldikai pólya a pajzsmező kétszer való vízszintes osztásával, azaz vágásával jön létre, aminek az eredménye elméletben egy három egyenlő, azonos szélességű részre123 osztott pajzsmező, melynek felső és alsó része az egyik színnel, középsője pedig a másikkal van borítva. Tehát az egyértelműen osztatlan pajzson csak kétféle szín látható, mintha egy egyszínű pajzs közepére egy másik színű szalagot helyeztek volna, mint Ausztria címerében. Az ettől való kisebb mértékű eltérés, amikor a pólya nem középen van, vagy nem azonos szélességű a felette és alatta lévő pajzsrészekkel. Ennek oka sokszor 121 Pápai Páriz, 1695.168. 122 R. Kiss, 1903. 123 Egyes szerzők szerint a pólya a pajzs méretének 2/7 része is lehet, ám ez ellentmond annak a logikának, mely szerint a vágásos és a pólyás pajzsot pusztán a vágások száma különbözteti meg egymástól, márpedig egy vágásos pajzson (pl. a vágásos magyar címerben) az egyes sávok mindig azonos szélességűek, miért kellene hát a pólyának keskenyebbnek lennie egyharmadnál? Ezzel együtt általános gyakorlat volt Nyugaton is, hogy amennyiben a pólya alatti és feletti mezőkben további címerábrákat helyeztek el, a pólyát az összkép esztétikája kedvéért kissé keskenyebbnek ábrázolták. 239
