LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Kiállítások - Szedő Antal beszéde a 200 éves Országos Levéltár kiállítás megnyitásán: 1956. június 12. • 1956. [LH 1956 Különszám 73-76. p.]

alapjait megszervező 1874-ben keletkezett iratokat, a Magyar Tanácsköztársaság érdekes és sok tekintetben ma is példátmutató rendelkezéseit a levéltárügy terén. Látni fogjuk a ká világháború közti korszak levéltárakra vonatkozó rendelkezéseit. Megrendüléssel olvashatjuk az Országos Levéltárban az 1945-ös hadműveleti események folytán keletkezett tűzről szóló jegyzőkönyvet A pusztulás képei mellett ott vannak a romok eltakarításának és az újjáépítésnek felemelő tartalmú iratai. Majd a magyar lévé Kárügyben döntő fordulatot hozó 1950 évi 29. sz. törvényerejű rendeletet mutatjuk be, mely az összes levéltárakat egy központi szerv, a LOK hatáskörébe utalja és felállítja az egységes magyar levéltári szervezetet Mindjárt mellette ott van a legújabb alapvető rendelet az 1955 évi 32. sz. törvényerejű rendelet, mely az Oktatásügyi Minisztériumtól a Minisztertanács hatáskörébe teszi át a Levéltárak Országos Központját A meg kiállított iratok az uj Központ munkáját mutatják be, ezekből kiderül, hogy a levéltárak ma hathatósan támogatják a történettudományt, de emellett eddig is támogatták levéltári dokumentumokkal a népgazdaságot és a népművelést is, a levéltárak tevékenysége tehát kiszélesedő tendenciát mutat így akartam röviden a most megnyíló kiállítás tartalmát, alapelgondolását ismertetni. De rá kell mutatnom arra, hogy ennél a sok konkrétamnál volt még valami lényegesebb is, ami ennek a kiállításnak a megrendezésénél szemünk előtt lebegett Mi magyar levéltárosok ugy érezzük, hogy a szocializmust építő országokban valami gyökeresen uj, a történelemben eddig nem látott hatalmas erőfeszítés folyik az emberi nyomorúság, szenvedés örök száműzésére. Megsemmisítjük a kizsákmányolást, hatalmas anyagi bázist épitünk az egész nép és nem csupán a kiváltságosok jóléte számára, a kultúrát akarjuk közkinccsé és mindenki számára hozzáférhetővé tenni, milliókat gazdaggá, műveltté, boldoggá tenni. A népek közötti kicsinyes, de nem egy izben borzasztó pusztulást okozó vetélkedést alapjaiban is végleg ki akarjuk küszöbölni a nyomasztó osztálykülönbségek végleges megszüntetésével. Ebben a hatalmas harcban, ebben a lehető légnemesebb célért folyó küzdelemben hol a mi helyünk, magyar levéltárosoknak, mi a feladatunk ? Nyilván nemcsak az anyagi jólétet, a kultúrát, kell közkinccsé tenni, hanem a multat is. A dolgozó tömegeknek is be kell vésni a tudatába, hogy a történelem az élet tanítómestere, a dolgozó népnek is rá kell jönni arra, hogy minden népnek megvan a maga sajátos egyénisége is és épp ebben nincs különbség kis és nagy nép között Ez az egyéniség legjobban a történeti múltban, a történeti fejlődés egészében tükröződik. Ezt a multat, melynek dicsőséges fejezeteire, a meg-megujuló szabadságharcokra nem utolsó sorban a legutóbbiakra, az 1848-49-es szabadságharcra az 1919. évi Magyar Tanácsköztársaságra, az 1 945-ben a Szovjetunió segítségével végleg kivívott felszabadulásra a dolgozó magyar nép büszke lehet, ezt közelebb hozni a nép számára, egyik legfontosabb feladata a levéltárosnak és egyik legalkalmasabb eszköz erre éppen a levéltári iratok kiállítása. Ez a gondolat vezetett bennünket akkor is, amikor ennek a kiállításnak az anyagát összeállítottuk, az Országos Levéltár 200 éves fennállásának ünneplése alkalmából de. nem magunkra akartuk a figyelmet felhivni, hanem munkánkra, a levéltárunkban levő anyag gazdagságára, arra, hogy mi van az iratokban, hogy ezek az iratok a múlt és a lassan múlttá váló jelen nemes emlékeit őrzik és éppen jezért méltóak a minél gondosabb megőrzésre. A kiállítást az Országos Levéltár dolgozói állították össze, de nem mások támogatása nélküt Elsősorban pártunknak és kormányunknak tartozunk hálával, mert meg kell vallanunk, hogy nyitott ajtókra találtunk, amikor ennek a jubileumi kiállításnak gondolatával és igényeivel felléptünk. E Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Titkárságának kell megköszönnöm, hogy az anyagi feltételek megteremtésében megértő támogatásra találtunk nála, meg kell köszönnöm az Építésügyi Minisztériumnak, hogy a kiállítási helyiséget rendelkezésünkre bocsátotta. Köszönetünket fejezzük ki a testvérintézmények, elsősorban a Párttörténeti Intézet és a muzeumok segitő készségéért. Nagy segítségünkre voltak B. Koroknay Éva kartársnő, az Iparművészeti Múzeum tudományos mun-75