LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Batalka Krisztina: Levéltár-pedagógiai lehetőségek és tapasztalatok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Levéltári Szemle, 69. (2019) 4. 43-50.

47 2019/4. a homogenitásra, így minél jobban igazodni lehet a csoport érdeklődéséhez, tem­pójához), miközben csak egy programmal tartjuk meg a levéltári szemináriumokat. A tapasztalataink alapján évente frissülő programjaink kidolgozásakor mind az időtartam, mind a rendezvény jellege egyfajta kötöttséget jelentenek. Olyan óra­tervekre van ugyanis szükség, amelyek teljes tartalma belefér 45 percbe és maximá­lisan alkalmazkodik a rendezvény jellegéhez, azaz a hangsúly a személyes tapasz­talásra, a mindenki számára elérhető manuális munkára, az alkotási lehetőségre, az anyagokhoz való hozzáférésre került. 2015-ben, az első alkalommal egy klasszikus levéltár-ismertető foglalkozást tar­tottunk „Irány a múlt! Avagy a Google előtti keresés” címmel. A 45 perces szeminá ­riumok két részből álltak, amelyek közül mindkettőben számítottunk a gyerekek aktív részvételére. Az első 20 percben olyan kérdéseket tettünk fel, hogy az ezekre adott válaszokból ők maguk fogalmazhatták meg, mi a levéltár, hogyan kerülnek be az iratok, illetve mi történik velük, mind a feldolgozást, mind a kutatást értve. A beszélgetés közben így olyan fogalmakat is megtanulhattak, mint az iratkezelési szabályzat, a fond, az adatvédelem vagy az iratfolyóméter. Arra is kíváncsiak vol­tunk, hogyan fogalmazzák meg a levéltár létjogosultságát, jelentőségét az egyete­men belül. A tapasztalatok alapján a levéltár fogalmával tisztában voltak, értették a múzeum, könyvtár és levéltár közötti különbségeket. Példák alapján azt is jól kivá­lasztották, hogy milyen iratokat, fotókat, terveket stb. őrzünk egyetemi levéltárként (ezeket az általános tapasztalatokat azóta minden évben megerősítik a gyerekek). A szeminárium második részében az egyetemi tanév történéseinek időbeli rendjét tudták rekonstruálni irat- és fotómásolatok segítségével.10 A feladat során nemcsak egyetemi fogalmakat ismertek meg (pl. szigorlat, rektor, szakdolgozat stb.), hanem magának az egyetemi tanulmányoknak a rendjét is. Az óra végén egyetemtörténeti kvízt osztottunk ki, amelyeket kiértékelve a győztes a családja kíséretében térhetett vissza egy részletesebb levéltári bemutatólátogatásra. 2016-ban a Retró Műegyetem című órán a levéltári forrásokra (közte sok fotóra) támaszkodva egy régi diák átlagos napját idézhették fel a gyerekegyetemisták a reggeli felkeléstől kezdve az egyetemre jutáson, előadásokon és menzán át a szórakozásig és vizsgázásig bezárólag (a források között szerepelt pl. 1960-as évekbeli kollégiumi szobafotó, 1956-os villamosbérlet, 1944-es menza étrend is). A tapasztalatok szerint a gyerekek figyelmesen és számunkra meglepő részletekbe menően tanulmányozták a régi iratok és fotók másolatait. Ebben az évben fizikai aktivitással is kiegészült a program: az órák végén gyakor­latban is kipróbálhatták a tömörállványzat működését. 10 Ezek között voltak műegyetemi hallgatói törzskönyvek (pl. Oláh György Nobel-díjas kémikus, a BME egykori hallgatója vegyészmérnöki tanulmányait igazoló oldala), hallgatói eskü, kollégiumi életkép, ballagási bál meghívója, diplomaterv kiadása, felvételről szóló hivatalos értesítés vagy éppen egy öreg­diák-találkozó fotója. Levéltár-pedagógiai lehetőségek és tapasztalatok

Next

/
Thumbnails
Contents