LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Karlinszky Balázs: Közművelődési tevékenység a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban 2010-ben. LSZ 61. (2011) 3. 65-73.

Karlins^ky ßalá^s vis, magyar-német nyelvű levéltár-ismertető füzet, amely nemcsak a levéltárunkról nyújtott közérthető módon alapvető információkat a levéltári kutatás után érdeklődők számára, hanem röviden összefoglalta a veszprémi püspökség ezer éves történetét is.7 Ez a kiadvány szolgált később a levéltári honlap tartalmának alapjául. Talán nem szüksé­ges hangsúlyoznunk, mennyire elengedheteden a digitális korszakban egy-egy intézmény világ­hálón történő megjelenése: az internetet használók innen tájékozódnak először a levéltárról és az ott őrzött dokumentumokról, de egy levéltári honlap olyan lehetőségeket is nyújthat, mint a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár honlapján a 2010. őszén elindult e-kutatás.8 A kis intézmé­nyek nehézségeit felismerve a Nemzeti Kulturális Alap, illetve az Oktatási és Kulturális Minisz­térium írt ki korábban olyan pályázatokat, amelyek segítségével 2008 legelején a Veszprémi Ér­seki és Főkáptalani Levéltár honlapja is elkezdhette működését.9 Ezzel párhuzamosan olyan, a nem marketing szakemberek számára előre nem látható kérdések is fölmerültek, mint a valamennyi megjelenési felületen történő egységes design kiala­kítása, gondolva itt például az intézményi pecsét, logó és fejléces papír megterveztetésére. A honlap üzemeltetése kapcsán már munkaszervezési kérdések is felmerültek - melyik levéltáros foglalkozzék a honlap frissítésével, adott esetben más levéltári feladatok rovására -, illetve ez az új feladat informatikai ismeretek alaposabb elsajátítását is megkívánta tőlünk. Adott esetben egy szervercsere, szolgáltató váltás vagy természeti-időjárási viszonyok miatt történő honlap leállás azonban már nem egyszerű felhasználói szintű informatikai probléma. Rövid távú megoldás­ként nem elvetendő az egyházmegye kisszámú szakalkalmazottal működő gyűjteményeiben dolgozó adminisztratív és háttérszemélyzet koncentrálása annak érdekében, hogy a hasonló jel­legű problémák kiküszöbölése ne okozzon aránytalanul nagy gondot.1 0 Hosszabb távon megol­dást a levéltárosok informatikai tudásának fejlesztése jelenthet a könyvtáros képzéshez hasonló módon informatikus-levéltárosok oktatása révén. „Nyitott levéltár" Levéltárunkba olykor-olykor korábban is érkeztek megkeresések, hogy szakmai vagy nem szakmai érdeklődők számára mutassuk be a levéltár működését, illetve hogy az érdeklődők ké­pet kaphassanak arról, mi folyik a levéltár, esetünkben a levéltári szobák falain belül. Jól mutat­ja, hogy a levéltár iránti érdeklődés nem új keletű, de az ma már elképzelhetetlen, amely szerint Gutheil Jenő kanonok-levéltáros (1887-1963) várbeli kanonoki lakása udvarán mutatta be az érdeklődők számára levéltárunk legkorábbi, eredetiben fennmaradt, 1079-ből származó közép­kori oklevelét. Veszprémben a Püspöki (1993-tól Érseki) Palota épületében találhatók a levéltár helyisé­gei, raktárai. A 18. század közepén emelt barokk püspöki rezidencia — hasonlóan más hazai le­véltári épületekhez — eredetileg nem levéltári célból épült. Ez az ismert nehézségeket jelenti az intézmény számára: szűk terek, évtizedes nyílászárók, inkább korlátozó, mint támogató jellegű, betartandó örökségvédelmi előírások, stb. A Palota épülete eredeti funkcióját is megtartva rész­ben az egyházmegye főpásztorának szolgál rezidenciául ma is, részben pedig az időszakosan nyitva tartó palota-kiállításnak ad otthont. Emellett földszintjén találhatók a Veszprémi Érseki Könyvtár és az érseki bíróság helyiségei, illetve intézményünk irodája, a könyvtárral közös kuta­tóterme és három raktárszobája. A hangsúly itt a palota-kiállítással közös épületen és az épület időszakos látogathatóságán, és az ebből következő, előre nem tervezhető levéltári vezetések tar­tásán van. A közös épületbe, a palotába érkező látogatócsoportok tagjaiban a folyosón fel-7 NKA 2004. 2233/460 sz. pályázat; HERMANN, 2005b. H http://archivum.asztrik.hu/?q=oldal/beszamolo-az-e-kutatas-elso-honapjarol-20101222 (letöltés 2011. szept. 20.) ' NKA 2007. 2233/0610., OKM 12367/2008. 10 Az összevonásokkal kapcsolatban legutóbb Mózessy Gergely összegezte az átszervezés mellett és ellen szóló érve­ket. MÓZESSY, 2005. Ezúton köszönöm, hogy előadása írott változatát rendelkezésemre bocsátotta. 66

Next

/
Thumbnails
Contents