LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Mervó Zoltánné: Tudományos délután a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban • 1974. [LSZ 1974/1. 222. p.]

MERVÓ ZOLTÁN NÉ: Tudományos délután a Hajdú-Bihar megyei Levéltárban A Hajdú-Bihar megyei Levéltár 1973. november 13-án megtartotta első tudo­mányos délutánját. A 30/1969 Korm. számú rendelet 6.§. c. pontja más feladatok mellett a levéltár tudományos intézmény jellegét hangsúlyozza s kiemeli, hogy a levél­tár "tudományos kutatást végez a tudományoknak - elsősorban a történettudomány­nak - a levéltári anyag használatát elősegitő ágaiban és a kutatás eredményeit közzéteszi." Ugy gondoltuk, a közzététel egyik formája a publikáción és a ki­állításokon tul, lehet az előadás is. Véleményünk szerint a tudományos délután szerepe elsősorban az, hogy a levéltárban folyó tudományos kutatómunka eredményeit megismertessük egy vi­szonylag szélesebb, a levéltári munka iránt érdeklődést tanusitó körrel, a levél­tári anyagot rendszeresen használó kutatókkal, egyetemi oktatókkal, helytörté­nészekkel. A levéltár korábban is fontos bázisa volt a megyében és a városban folyó történettudományi kutató és feldolgozó munkának. Ezt a munkát a jövőben is folytatnunk kell, - sőt ki kell szélesíteni - kapcsolatunkat erősiteni kell kutató inkkal. E fórum keretében lehetőség nyilik, hogy rendszeresen, - negyedévenként vagy félévenként - biztosítsuk a levéltár belső munkatársai és külső kutatói szá­mára témájuk, kutatásuk levéltári vonatkozású problémáinak felvetését, a kutatók tájékoztatását a levéltári anyagban történő' változásokról. A november 13-án lezajlott első próbálkozásunk sikerrel járt. A kutatók, valamint a társintézetek és a társadalmi szervek részére eljuttatott meghívók 46 érdeklődőt vonzottak. Vitával egybekötött tudományos délutánunk programja keretében dr. Gazdag István levéltári igazgató "Tudományos délutánok a levéltár életében" címmel tar­tott bevezető' előadást, melynek során ismertette kezdeményezésünk jelentőségét, számot adott az 1973. év folyamán levéltári kezelésbe került jelentősebb iratok­ról, a levéltári dolgozók 1973. évi kutatómunkájáról, a levéltártudomány terü­letén született ujabb eredményekről, melyek közvetlenül kapcsolódnak egyes ku­tatók témájához. Dr. Béres András a Hortobágy-kutatás levéltári forrásai cimmel tartott vitaindító előadást, melyben 20 éves kutatómunkájának eredményéről, problémáiról adott számot. Az előadás anyagának levéltári forrásaiból - természe­tesen csak kamarakiállitás keretében - kaptak izelitőt a látogatók. Az előadást élénk vita követte. A kutatási terület kiszélesitésével sok uj, eddig feltáratlan forrás hasznosítására adtak javaslatot a hozzászólók. A következő' rendezvényünk programjába agrártörténeti, majd munkásmozgalomtörténeti témát iktatunk. 222

Next

/
Thumbnails
Contents