LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Beszámoló az MLVT 2019. május 23–25-i egri vándorgyűléséről (Haraszti Viktor). Levéltári Szemle, 69. (2019) 3. 95-100.
98 Levéltári Szemle 69. évf . Az illetékességi elhatárolás alapjának a bizottság a cégjegyzéki székhelyt és nem a tényleges tevékenység helyét tekinti. Az MNL megyei tagintézményei esetében – mivel az illetékesség alapja egy-egy megye közigazgatási területe – elhatárolásra nincs szükség, ugyanakkor a szaklevéltárak és a települési önkormányzati levéltárak esetében előfordulhat vitás eset. Kurucz Ádám az MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára gyűjtőterületi tapasztalatait összegezte a megye önkormányzati hivatalaiban folytatott vizsgálatok alapján. A megyei levéltár hosszú ideig helyhiány miatt az iratátvételeket halogatta, míg 2008-ban, az Alsózsolcai Fióklevéltár átadása után (1600 nm, mintegy 15 000 ifm kapacitás)5 megnyílt a lehetőség az esetenként több évtizedes iratátvételi elmaradás pótlására. Az elmaradás főképp a tanácsi korszakban keletkezett iratanyagot érintette. 2017-től már évi több mint 100 iratkezelés-ellenőrzést végeztek, aminek eredménye is lett: 2018-ban az iratátvételek száma minden korábbit meghaladó volt és minden átadás-átvétel darabszintű iratjegyzékkel történt meg. Jelenlegi cél a művelődési házak, könyvtárak és múzeumok iratkezelésének szoros ellenőrzése és a levéltátérett iratok átvételének elérése. 6 Rétfalvi Balázs, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár vezetője a plébániai irat begyűjtések tapasztalatairól számolt be. A nemrég felújított levéltárnak otthont adó épületben7 új raktárhelyiség átadása is megtörtént, ami a gyűjtőterületi munka biztos hátterét teremtette meg. A plébániákon legkülönbözőbb körülmények közt tárolják az iratokat, melyek a legritkább esetben optimálisak. Gyakran azt sem tudják, milyen értékeket őriznek, így az iratbegyűjtő munka fontossága nem eléggé hangsúlyozható, szerencsére ennek mind személyi, mind tárgyi feltételei adottak. A plébániákról történő iratbegyűjtések a személyes kapcsolatok kialakításával tehetők hatékonnyá. Vajda Tamás (levéltárvezető, SZTE Levéltára) az egyetemi levéltárak gyűjtőte rületi tapasztalatait összegezte. Az integráció során kialakult szervezetet intézményi sokszínűség jellemzi: rektori, dékáni, kancelláriai hivatal, intézetek, tanszékek, klinikák (szakrendelők/járóbeteg-ellátók – SZTE), gyakorlóiskolák, gyakorlóóvodák, tangazdaságok, non profit kft-k, konzorciumok, egyesületek, alapítványok, amelyek működésük során jelentős mennyiségű és sokféle maradandó értékű iratot keletkeztetnek. Ma 14 integrált egyetemen működik saját levéltár, melyek megközelítőleg 13 000 ifm anyagot őriznek és megközelítőleg 1700 szervet ellenőriznek, a feladathoz mérten elégtelen létszámmal. A hagyományos iratkezelés ellenőrzése terén az egyetemi levéltárak munkatársainak felkészültsége megfelelő, de az elektronikus iratkezelés terén már jelentkezik képzettségi hiányosság. A levéltárral ren-5 http://kulcsmagazin.hu/hir_954 (A letöltés dátuma: 2019. július 30.) 6 Bővebben: Kurucz Ádám: A Magyar Nemzeti Levéltár önkormányzati hivataloknál szerzett gyűjtőterületi tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében in.: Levéltári Szemle, 2018. 1. sz. 23–44. l. 7 https://www.magyarkurir.hu/hirek/megaldottak-egyhazmegyei-leveltar-megujult-epuletetszombathelyen (A letöltés dátuma: 2019. július 30.) HÍREK