LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Változó egyetem, változó levéltár. Beszámoló a 60 éves ELTE Egyetemi Levéltár és a 25 éves Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség közös rendezvényéről (Csik Tamás). Levéltári Szemle, 68. (2018) 3. 96-100.
100 Levéltári Szemle 68. évf . közel felében zajlik tömeges, 50 000 képszám feletti digitalizálás, amihez az esetek 70%-ában technikust vagy betanított munkaerőt vesznek igénybe, és a folyamat az intézmények 90%-nál saját technikai eszközzel történik. A feldolgozás eredményeként nagyobbrészt anyakönyvek váltak elektronikus úton kutathatóvá, ami egyben a kutatási esetek számának ugrásszerű növekedéséhez is vezetett. Somfay Örs, az Arcanum Adatbázis Kft. marketingigazgatója az egyik legnagyobb, digitalizálást végző szolgáltató cég részéről világította meg a korábbi előadók által érintett témát. Felhívta a figyelmet a szakmai koncepció és az iratanyaghoz tartozó segédletek szükségességére és a digitalizáláshoz kapcsolódó középtávú programok nélkülözhetetlenségére. A két napos szakmai tanácskozás utolsó szekciója a felsőoktatási levéltárak egységes elektronikus nyilvántartó rendszerével és az intézmények közművelődési feladataival kapcsolatos kérdéseket járta körül. Az első előadásban Acél Róbert , a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának főlevéltárosa és Koltai András , a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi levéltárának igazgatója számolt be a felsőoktatási és az egyházi szaklevéltárak által is használt UNIVA/ARCA ATOM levéltári e-nyilvántartó rendszerrel kapcsolatos tapasztalatokról, eredményekről és fejlesztési tervekről. Az előadók felhívták a figyelmet a kutatói és az intézményfenntartói igények közötti jelentős különbségekre és a rendszer szabványosításának, illetve jogszabályokhoz való igazításának szükségességére. Rácz Attila , Budapest Főváros Levéltárának főosztályvezetője az intézmény sikeres levéltár-pedagógiai programjáról beszélt. A digitális oktatótereket is biztosító archívum tapasztalatai alapján az iskoláskorú fiatalok egy számukra vonzó környezetben és történeti keretbe ágyazva ismerhetik meg a többféle nézőpont figyelembe vételét kívánó történelmi perspektívákat és a levéltárak is tovább bővíthetik intézményes kapcsolatrendszerüket az iskolák felé. Batalka Krisztina , a Budapesti Műszaki Egyetem Levéltárának vezetője az intézményben évről-évre megrendezett, változó tematikájú foglalkozásokat mutatta be. Az egész BME-n közös ügynek számító Gyermekegyetem programsorozat keretében a fiatalok az intézményi levéltárban is eltöltenek egy rövidebb időszakot. A rendezvény zárásaként került sor az ELTE Egyetemi Levéltárának „A tudo mány az életért van, a mi életünk pedig legyen a tudományért” – Személyi hagyatékok az ELTE Egyetemi Levéltárban című kiállításának megnyitójára. Az intézményben őrzött tudósi hagyatékok közül négy sajátos életutat és a hozzájuk tartozó személyes jelentőségű iratokat bemutató kiállítást az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja, Sonkoly Gábor nyitotta meg. Összegezve elmondható, hogy a minden intézményt érintő problémák mellett sikerült olyan eredményekről is beszámolni, amelyek mindenképpen előremutatóak lehetnek. A problémák és megosztó kérdések megbeszélése pedig már önmagában is pozitívum a szakmai szempontokat szem előtt tartó vita szintjén. Csik Tamás Hírek