LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Fiziker Róbert: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2016. évi vándorgyűléséről. Levéltári Szemle, 66. (2016) 3. 7-

Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2016. évi vándorgyűléséről 21 tésként, alátámasztásként. A hiányzó papíranyag pótlása japánpapír beszabásával oldható meg. A ’90-es évektől egyre inkább előtérbe került a kézi papíröntés mellett a gépi papíröntés is. Ennek segítségével viszonylag gyorsan kiegészíthetőek a kisebb-nagyobb hiányok, a folyamat végén a papírt egyszerre lehet kasírozással megerősíteni és újraenyvezni. A papíröntés előnye, hogy a kiegészítés hasonló vagy azonos összetételű papírrostokból áll, mint az eredeti papír, és az enyvezéshez is természetes alapú anyag használható. Az elmúlt, közel 60 év alatt restaurált anyag mennyiségéről sajnos nem áll rendelkezésre pontos adat. A restaurálás azonban napjainkban is folyik, minden évben érkezik tervmunka keretében égett, penészes, repeszsérült irat a restaurátor műhelyekbe. Nagy eredmény az is, hogy a műhelyben a kezdetektől kizárólag szakképzett emberek dolgoztak. A Képző- és Iparművészeti Gimnázium bőrdíszmű- és könyvkötőszakának legjobb eredményekkel végzett diákjait alkalmazták az új restaurátor műhelyben. Természettudományos ismereteik azonban az iskola jellege miatt hiányosak voltak, ezért 1959 őszén irat-könyv konzervátori tanfolyamot indítottak el számukra. A külső előadók önzetlenül vettek részt a képzésben, valamint a jegyzetek megírásában. A végzett restaurátorok az önálló munkavégzéshez szükséges korszerű, tudományos alapokon nyugvó ismeretekkel rendelkeztek. A mai napig is csak felsőfokú vagy egyetemi végzettséggel rendelkező szakemberek restaurálhatnak. A restaurátorok a kezdetektől folyamatosan figyelik a külföldi szakirodalmat, a műhelyekben folyamatos a továbbképzés. Emellett más intézmények restaurátorait is fogadják tapasztalatcsere céljából, valamint segítik őket szakszerű állományvédelmi tanácsokkal. Mindezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a restaurátor műhely munkája világszínvonalúvá vált, és már a kezdetektől kivívta a nemzetközi szakmai közvélemény elismerését. A szekció ülését Horváth József vízjelkutató Erdély és Kárpátaljai papírmalmaiban készített merített papírok, vízjeleinek gyűjteménye címmel tartott könyvbemutatója zárta. A szerző könyvében megkísérelte összegyűjteni az 1545–1868 között Erdélyben és Kárpátalján működő papírmalmok merített papírjain látható vízjeleket. Az előadás elején röviden szólt a papír őstörténetéről, az ős megíró anyagokról, a papyrusról, a pergamenről, a papírkészítés folyamatáról és elterjedéséről, a vízjel kialakulásáról, a papírlapokon való elhelyezkedésükről, a papírok méretéről, vastagságáról és csomagolásáról. Ezt követően az első magyarországi és erdélyi papírmalmokat, majd az utóbbiak merített papírjain látható vízjeleket mutatta be. Kiemelten szólt Misztótfalusi Kis Miklós 1685-ben, Amszterdamból küldött leveléről, amelyet a szerző igazi hungarikumnak tekint. A könyv (és az előadás) további részében Horváth József az egyes erdélyi papírmalmok rövid történetét, tulajdonosait, papírkészítő mestereit és az általuk készített papírokon látható vízjeleket ismertette. Munkája elsődleges célja az volt, hogy könyvben összegyűjtve elsőként mutassa be az őseink által ránk hagyott, Csipkerózsika álmukat alvó szellemi és kultúrtörténeti értékeinket, és megismertesse az olvasót a papírok lapjain csendben megbúvó egyvonalas népművészeti alkotásokkal. Azt is célul tűzte ki, hogy felhívja a tanuló ifjúság és a művelődéstörténet iránt érdeklődők figyelmét a vízjelekre, ezek szerteágazó értékeire. A könyvbemutató végén a szerző azt a reményét fogalmazta meg, hogy azok is szívesen olvassák és forgatják a kötetet, akik már rég kinőttek az iskolapadokból. Az Állományvédelmi szekció előadásain közel ötven fő vett