LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Tudósítás a XVIII. Győri – Kisalföldi Levéltári Napról (Nagy Róbert). Levéltári Szemle, 66. (2016) 2. 83-84.

Hírek 83 tanintézetben folytassák a hallgatók. Az igazgató kitért arra is, hogy milyen intézményi felújítá­sokat és korszerűsítéseket terveznek a közeljövőben. Természetesen, az iskola elsődleges célja, a diákokat az életre felkészítő, eredményes nevelés, oktatás, amelyhez nélkülözhetetlen a mély vallásos szellemiség. A rendezvény végén Áldozó István röviden összefoglalta, értékelte az elhangzottakat, megköszönte az előadók érdekes, értékes témáit, magas színvonalú munkáját és a hallgatóság megtisztelő figyelmét. A szervezők célja, hogy a konferencia előadásai írott formában, egy ta­nulmánykötetben is az érdeklődők rendelkezésére álljanak. Terveik között szerepel, hogy a Be­regszászi Balázs segédlevéltáros által összegyűjtött, az iskola történetére vonatkozó levéltári for­rásokat online módon is bemutassák. A tudományos igényű tanácskozás kötetlen beszélgetéssel zárult. Dancsecz Mónika igazgató bevezető szavait idézve, reméljük, a levéltár ezen bemutatko­zó konferenciájának megszervezésével és lebonyolításával egy olyan folyamatot indított el Mo­sonmagyaróváron, amelynek segítségével a jövő évben is, hasonlóan tartalmas, sokoldalú össze­jövetelen vehetünk részt. Tatai Zsuzsanna *** TUDÓSÍTÁS A XVIII. GYŐRI ─ KISALFÖLDI LEVÉLTÁRI NAPRÓL GYŐR, 2015. OKTÓBER 20. Immár 18. alkalommal, egyre bővülő repertoárral, színes tudományos előadásokkal rendezték meg 2015. október 20-án, a Győri Levéltári Napot. A rendezvény a megye archívumainak or­szágosan egyedülálló közös rendezvénye. A hat levéltár konferenciájának a Rómer Flóris Mű­vészeti és Történeti Múzeum díszterme adott otthont. A rendezvény vezetői nevében Vajk Ádám, a Győri Egyházmegyei Levéltár igazgatója üdvözölte a hallgatóságot. Köszöntőt mon­dott Fülöp Tamás, a MNL főigazgató-helyettese, Rózsavölgyi László, a Győr Megyei Jogú Város Oktatási-, Kulturális-, Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke, valamint Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora. A konferencia levezető elnöki tisztségét Horváth Richárd, a MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa látta el. Első felszólalóként Tringli Istvánt, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történet­tudományi Intézetének munkatársát hallhattuk, aki előadásában 1515-be vezetett vissza ben­nünket. A Habsburg-Jagelló házassági szerződés – amit legtöbben bécsi kongresszusként is­mernek – I. Miksa német-római császár, II. Ulászló magyar és cseh király, valamint I. Zsig­mond lengyel király egyezségéről szólt. Ez az okmány határozta meg a közép-európai térség jö­vőjét, a következő 400 esztendőben. Az előadásban nem csupán a házassági megállapodások­ról, a kongresszus lebonyolításáról hallhattunk, hanem az egyezmény előzményeit, a kevésbé ismert pozsonyi találkozót, és annak fordulatait; valamint a lengyel, illetve német politikai ellen­téteket, a nagypolitikai összefüggéseket is megismerhettük. Győr Megyei Jogú Város Levéltárának igazgató-helyettese, Baracskai András egy olyan győ­ri család történetét mutatta be, amely a város és környékének históriájában jelentős szerepet ját­szott. Az előadó a 16. századi csallóközi nemes, derghi és karcsai Somogyi György 1580 utáni

Next

/
Thumbnails
Contents