LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - „Jubileumi emlékápolás” – A 40. Hajdú-Bihar Megyei levéltári napok (Brigovácz László). Levéltári Szemle, 63. (2013) 4. 93-97.

Hírek Ezután Várj asi Imre, a Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltárának osztályvezetője lépett a hallgatóság elé, s a Hajdúkerület iratanyagára terelte a figyelmet, előrebocsátva, hogy az mai ku­tathatóságát jelentős mértékben Nagy András hajdúböszörményi levéltárnok háború idején végzett iratmentésének köszönheti. Az előadó az iratanyaggal összefüggésben vázlatosan szólt a Hajdúkerület történetéről, Hajdú vármegyéről, majd a rájuk irányuló kutatásokban alapforrá­sokként kezelt összeírásokról és kerületi jegyzőkönyvekről, végül boszorkányperek anyagát, va­lamint tolvajszavak 1776-ból és 1782-ből fennmaradt jegyzékeit mutatta be. Utóbbiakkal kap­csolatban jelezte, hogy azok a fióklevéltár igen értékes, országos viszonylatban is ritkaságnak minősülő iratkincsei, melyek nemcsak nyelvtörténeti elemzésekhez kínálnak fontos adalékokat, hanem a kerület és a vármegye társadalmi életének és az igazságszolgáltatás területi működésé­nek vizsgálatához is. A konferencia, s ezzel a Levéltári Napok első délelőtti ülésszaka után a Levéltár Központi Kutatójában Komoróczy György életére, levéltári és történettudományi munkásságára emléke­ző kerekasztal-beszélgetés kezdődött Szendiné Orvos Erzsébet levéltár-igazgató vezetésével. E jubileumi emlékápoló rendezvényen részt vettek Orosz István akadémikus, Papp Klára, a Deb­receni Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja és Történelmi Intézetének igazgatója, Komoróczy György családja, Petheő Judit, Herpay Gábor unokája és ifj. Mata János filmren­dező, grafikus is. Komoróczy György (1 909-1981) családi, levéltárosi és tudományos életútjának mérföldkövei­re elsőként dédunokája Horváth Benedek irányított fényt. Személyes történetével kapcsolatban érintette egyetemi éveit, hadtáposként ellátott katonai szolgálatát, hadifogságát, s a családjával Göncruszkán megélt időt is. Feltűntek elbeszélésében dédapja szikszói levéltárosi évei (1947— 1950), s debreceni évtizedeit áttekintve hangsúlyossá tette, hogy a Debreceni Állami Levéltár igazgatójaként nem engedélyezte kulákká nyilvánítással kapcsolatos iratok selejtezését. Életének utolsó időszakáról szólva pedig érzékeltette, hogy Komoróczy György a szakmai tevékenység­től nyugdíjba vonulása után sem szakadt el, azt egészen haláláig folytatta. Történész-levéltárosként szerzett érdemeiről, családi élete melletti hosszú, fél évszázados tudományszolgálatáról részletesen, tanulmányi versenyen győztes gimnazistától kandidátusi ér­tekezését védő tudósig ívelő portrésorozatot alkotva emlékezett meg Szendiné Orvos Erzsébet. Bemutatta Komoróczy Györgyöt mint tudományos kutatót, aki külföldi szakmai utak tapaszta­lataiból is merítve számos könyvvel, folyóiratban megjelent tanulmánnyal és műbírálattal (köz­tük több lengyel nyelvű munkával) gyarapította a gazdaság- és a helytörténet irodalmát. Meg­említette Nádasdy Tamással és Debrecennel, valamint Magyarország kereskedelmével (azon belül is főként borkivitellel) foglalkozó monográfiáit, s áttekintette iktatást és irattározást érintő írása­it. Ötvenes-hatvanas évekbeli levéltári tevékenységéről szólva érzékeltette, hogy levéltártudományi gondolkodásának elsődleges tárgya a rendezés volt, amit a Debreceni Állami Levéltár, majd Hajdú-Bihar Megyei Levéltár iratanyagának kutathatóvá tételével gyakorlatban is bizonyított. A tudományos előadások után a személyes emlékezés pillanatai következtek, Komoróczy György levéltár-igazgatóhoz először a Levéltár három nyugalmazott munkatársa: Mervó Zoltán­­né, Nagy Gyuláné és Úri Sándorné szavai vitték közelebb a kerekasztal-beszélgetés hallgatóságát. Mervó Zoltánné hálával emlékezett Komoróczy Györgyre, akihez munkatársai mindenkor for­dulhattak, hiszen nemcsak ügyvitelben nyújtott számukra támogatást, hanem tudományos téren is. Igazgatósága idején élénk gyűjtő területi munka folyt, ennek során Komoróczy tanácsi veze­tők megnyerésével biztosította maradandó értékű iratok épségének megóvását. A közigazgatás döntéshozóinál Nagy Gyuláné emlékei szerint is támogatást tudott szerezni törekvéseinek, tár­sadalmi tekintélyének köszönhetően általában érvényesíteni tudta akaratát. Igazgatóként a munka értékét ismerő és tisztelő szakmai közösséget szervezett a levéltárban, s mindig a megfe­lelő hangon tudott szólni embertársaihoz, akár levéltári dolgozóval, akár vidéki közigazgatás 95

Next

/
Thumbnails
Contents