LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Kocsis Piroska: Ötven éve történt A Kádár-rendszer megszilárdulásának levéltári forrásai. Tudományos konferencia a Magyar Országos Levéltárban. 2011. október 28. LSZ 62. (2012) 1.

Hírek is volt nagy beat-rock zenei generációja: ezek az Illés, az Omega és a Metró együttes. 1962-től a „Ki mit tud"-ok, 1966-től a „Táncdalfesztiválok" tartották lázban az embereket. Az értelmiség és a fiatalok kicsit felülről is (meg)vezetve a nyugati minták „mámorában" keresték helyüket a világban. A tudomány területén a hatvanas évek már nem az atomkorszakot jelentik, hanem a világűr meghódítását. A hatvanas évek a magyar sport nagy csapataié is, ugyanis ekkor születtek az első „aranyos" sikerek azokban a sportágakban, amelyek máig hagyományos sikerágai a magyar sportnak (vízilabda, vívás, kajak-kenu, öttusa, birkózás). Az előadás második része a nemzetközi politikai helyzetben bekövetkezett változásokat mutatta be: az 1956-os magyar eseményeket, a szuezi és a berlini válság megoldására tett kísérleteket, Nixon amerikai alelnök szovjetunióbeli és lengyelországi látogatását, Hruscsov körűtját az Amerikai Egyesült Államokban. Megállapította, hogy a két nagyhatalom kapcsolatát a bizalmatlanság és a rivalizálás jellemezte ezekben az években, amely az elkövetkezendő két évtizedben alig oldódott. Kitért a II. vatikáni zsinat (1962-1965) legfőbb törekvésére, a katolikus egyház belső reformjára és megújítására, amely hatással volt a nagyhatalmak kapcsolatára, a keletnyugati közeledésre, sőt jelentősen hozzájárult Magyarország külpolitikai elszigeteltségének oldódásához is. A hatvanas évek Amerikája „egy generáció lázadásának szimbóluma" volt, amely Európára is komoly hatást gyakorolt az 1968-as diákmegmozdulásokban. Mindezen események mellett a hatvanas évek a nagy és mély válságok korszaka is volt (a berlini fal építése, a kubai rakétaválság, az Eisenhower-doktrína kihirdetése, a kínai kulturális forradalom, a vietnami háború, az 1967-es hatnapos háború a Közel-Keleten stb.). A nemzetközi események felvázolása után az előadó a magyar belpolitikai események fontos csomópontjait tárta a hallgatóság elé. Többek között az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása utáni megtorlások egyéni és kollektív tragédiáit, az itthon maradottak helyzetét, a pártállamhoz való alkalmazkodás kényszerét és a hatalom törekvését a társadalommal való megegyezésre. Mindazok, akik nem vétettek a rendszer normái ellen, hosszú távra tervezhették életüket. Az előadás végén leszögezte, hogy a Kádár-rendszer „sikerességéhez" nemcsak a belső, a magyar társadalom jelentős részével való „kiegyezés" járult hozzá, hanem a Magyar Népköztársaság nyugati elfogadása is, ami a hatvanas évek magyar társadalma számára térbeni és időbeni nyitást is jelentett. A konferencia előadásaiban a Magyar Országos Levéltár munkatársai saját referenciájuk, illetve kutatási területük forrásainak felhasználásával járták körbe az ötvenes évek végének és a hatvanas évek elejének fontos történeti eseményeit, problémáit. Elsőként Simon István „A kádári konszolidáció és a rendszer eladhatósága" címmel tartotta meg előadását. Utalt a két évvel korábbi rendszerváltó konferencián elhangzottakra, mely szerint a Kádár-korszak taktikájának és stratégiájának fontos mozzanatai, történései a '60-as évek elején fogalmazódtak meg, s az a bizonyos, nagyon is szimbolikus jelentőségű jelmondat „Aki nincs ellenünk, az velünk van!" is ekkor hangzott el a Hazafias Népfront 1961. december 8-ai tanácskozásán. Az előadó értelmezte e kijelentés, talán így fél évszázad távlatából is tanulságos, lényegi tartalmát, mondanivalóját. Megállapította, hogy nem azért lehet izgalmas ennek a tartalomnak a vizsgálata, mert magától értetődő, hogy az ellenkező, megfordított értelemhez képest az „Aki nincs velünk, ellenünk!" egy megengedő attitűd a hatalom részéről (úgy is mondhatjuk, hogy egy együttműködésre inspiráló helyzetet, politikai környezetet feltételez), hanem mert a „nincs ellenünk" értelmezésének „árnyalatai" felfedik, világosabbá tehetik ennek a bizonyos kiegyezésnek és ezen keresztül a rendszer kifelé és befelé történő eladhatóságának kérdéseit. A kádári berendezkedés a hatalom aktív és passzív megszerzése, megragadása után és azzal párhuzamosan is megkezdte ideológiai és propaganda fronton a „szem vagy a láncban" felelősség szétterítő gyakorlatának a megvalósítását. A tét óriási volt a berendezkedő, konszolidálódó hatalom számára az 1956-os forradalom utáni években: megnyerni a társadalom többségének, legalábbis beletörődő közreműködését, együttműködését. Ehhez hitelesnek tűnő és kézzelfogható engedményeket és eredményeket kellett felmutatni, bizonyítandó, hogy az új rezsim valóban más stílust és részben másfajta tartalmat jelent a korábbiakhoz képest, persze, megtartva, megőrizve a rendszer alap-70