LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Széchenyi István és kora a levéltári források tükrében. Konferencia a Magyar Országos Levéltárban (Kocsis Piroska). LSZ 60. (2010) 4.

Hírek mértékben fejlődött a tudomány, hogy nem lehet olyan egyértelműen kijelenteni, ahogyan ezt annak idején megtette. A megoldást az előadó abban látta, hogy7

Széchenyinek az érzelmi indítékvilága volt kórosan beteg, nem a logikája, nem a memóriája. Nem voltak téveszméi abban az értelemben, hogy valamiről gyökeresen mást feltételezett volna. Az arányok mozdultak el nála. Neki valóban szerepe volt Magyarország reformmozgalmában, de azt, hogy ő a hibás az egész szabadságharcért, százezrek pusztulásáért, ez már természetesen túlzás. Tehát nincsenek klasszikus téveszmék Széchenyinél. Betegségét nem a környezet váltotta ki, hanem ez valahol benne volt, valószínűleg örökölte. Azt mondhatjuk, hogy biztosan beteg volt, márpedig ilyen típusú betegségből sohasem lehet kigyógyulni. Voltak feltisztulási periódusai, és akinek nem a logikája és a memóriája beteg, a feltisztulási periódusban teljesen normálisnak látszik, különösen azok számára, akik csak időről-időre találkoznak vele. A tudomány mai állása szerint Széchenyinek bipoláris depressziója volt, aminek nagyszerű feltisztulása volt az '50-es évek második felében. Hogy ennek az öngyilkossághoz mennyi köze volt, nagy kérdés, amire nem lehet válaszolni. Ugyanakkor az emberek többsége nem tudja szétválasztani magukban a mitikus Széchenyi iránti érzelmi vonzódást, és a történeti Széchenyi életrészleteiben való elmélyülés intellektuális izgalmát. Amíg ez nem történik meg, addig az előadó által citált „hitterjesztő" irodalom rendszeresen meg fog jelenni a történettudományban. Kovács Emőke, a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtár igazgatója Széchenyi István démonai—egy szenvedéstörténet anatómiája című előadásában — egyetértve Csorba Lászlóval — szintén az öngyilkosságot valószínűsítette. Széchenyi döblingi éveinek pszichológiai vonulatát bemutatva azt emelte ki, hogy a lelkiségnek, a lelki alkatnak milyen jelentősége van az egyes történeti személyiségeknél, kiemelkedő politikusoknál. Rámutatott, hogy a 19. században a naplóírás nemcsak a férfiak, de a nők körében is központi szerepet játszott. Az előadó egyetértett Csorba Lászlóval, hog)

7 Széchenyi lelki alkatára vonatkozóan olyan új források nem kerülhetnek elő, amelyek betegségét új fénybe helyeznék. A diagnózist tehát olyan cikloid pszichózisként, bipoláris zavarként írhatjuk le, amelynek kialakulása már gyermekkorától érzékelhető volt. Az előadás központi témája volt, hogy a kortársak, történészek, orvos-történészek, szakértők és pszichiáterek miként vélekedtek Széchenyi István elmebetegségéről vagy lelki zavaráról. Véleménye szerint három verzió ismert és elfogadott erre vonatkozóan. Az egyik elképzelés szerint Széchenyi 1848-ban véglegesen összeomlik, a másik verzió, hogy7

Széchenyi 1848-ban összeomlott, de csak provizórikusan őrült meg, és 1857-től lényegében már nem volt beteg. Ettől kezdve eg}

7 olyan feltisztulási folyamat volt tapasztalható, amelyet az a bizonyos házkutatás 1860-ban megtört. A harmadik felfogás szerint már egészen fiatal éveitől haláláig végigkövethető betegsége. Az előadó megállapította, hogy Széchenyinek már kora gyermekkorától fogva állandó önvád, vezeklés és fogadalom vonult végig életén. Ez a katolikus keresztény vonulat összekapcsolódott a haza és családja sorsával. Kovács Emőke a továbbiakban részletesen ismertette a három elmélet képviselőinek álláspontját. Elméjének 1848. évi végleges elborulása több magyar írónál, újságírónál megjelent. Elsősorban Almási Balogh Pál, Széchenyi háziorvosa vallotta ezt. Amikor elvitette Széchenyit Döblingbe, a Közlönyben leírta, hogy a politikai megrázkódtatás és a családjától való távolság vitte Széchenyit a döblingi kényszerpihenőre. Tudjuk, hogy az úton kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, ami segélykiáltásnak is felfogható. Az 1848. évi „elborulás" definícióját képviselte Guszmann Rudolf is, aki 1857-1858-ban meglátogatta Széchenyit. Ugyanezt az elméletet képviselte 1866-ban Gyulay Pál, majd Angyal Dávid, aki a Budapesti 71