LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - A Békés Megyei Levéltár megyetörténeti konferenciája (Kujbusné Mecsei Éva). LSZ 60. (2010) 4.

Hírek felkelésről szóló szövegének forrás kritikája segítségével cáfolható, vagy aló. századi adatok alapján rekonstruált 14. századról alkotott kép, de a forráshiányra hivatkozva hipotetikus marad egy igazolt példa mindenhol történő érvényesnek tekintése is. Kiemelte, hogy mindhármójuk munkája több tekintetben is nélkülözhetetien, és tartalmazza a továbblépéshez szükséges kutatási irányokat, így a közigazgatás és az egyházszervezés kapcsolatára, a határváltozások nyomon követésére, Bihar, Zaránd, megyékre, a mai Békés megye területét bíró Csolt-nemzetségre, a várispánságok és a vármegyék elhatárolására és pontosítására, a tájszemléletre és térelméletre, valamint a 13. századi okleveles adatokra, amelyek rávilágítanak Békés Biharból való elkülönülésére. A régi nagyok mellett az előadó ráirányította a figyelmet a megyekutatás aktualitásaira: a Tringli István, C. Tóth Norbert és Zsoldos Attila munkáira, a forráskutatásra, -elemzésre és -értelmezésre, a funkcionális megyei igazgatás vizsgálatára, a szolgabírói kerületek és a Szent István-i vármegyék pontos körülhatárolására. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karáról érkezett másik előadó, Papp Sándor is lokálpatriótaként fordított figyelmet saját kutatása mellett a török kori Békésre. Nemcsak a korábbi századokból, hanem a gyulai vár elfoglalása utáni új közigazgatási forma időszakából, a szandzsák korából sem maradt fenn túl sok forrás, ami megtalálható, az is Szolnok megyében van. Sok mindenre csak a máshol megismert példa alapján lehet következtetni. A török tisztségviselőkkel foglalkozó Dávid Géza és az összeírásokat elemző Káldy-Nagy Gyula kutatásait csak újabb források feltárásával lehetne bővíteni. Ujabb lehetőséget adhatnak a Dávid Géza és Fodor Pál által megjelentetett díváni jegyzőkönyvek, de kiemelt figyelmet érdemelnek még az oklevéltárak és a szultáni rendeletek is. A hallgatósággal isztambuü kutatási eredményeit is megosztó előadó egy nagypolitikában jelentéktelennek tűnő, de a korszak megértéséhez, a hétköznapok rekonstruálásához fontos és izgalmas kérdést is felvetett: hogyan élte meg a hadműveletektől függő török közigazgatás változását a korabeli török tisztviselők egyike. Levéltáros kollégáink közül a megyei közigazgatás és a 17. századi társadalom kutatásában jeleskedő Dominkovits Péter (Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára) a rendi vármegye szerkezetét, működését vázolta. Soproni és szomszédos megyebeli tisztségviselők elemzésével világított rá a folyamatosan fejlődő intézmény sajátosságaira. A gazdag forrásanyag alapos ismerete rendkívül érdekes összefüggések feltárására adott módot. Különösen érdekfeszítő volt a fő- és alispánok kiválasztódása mellett az, hog)" a hódoltság határán nehéz volt szolgabírót találni, hog)7 a perceptorok, dicatorok a szomszédos vármegyék nemesei közül kerültek ki, hogy a komoly jogi végzettséggel bíró Nyugat-dunántúli nótárius helyett — aki több vármegye jegyzői hivatala mellett országos tisztséget is viselt — a jegyzőkönyveket a szolgabírák vezették. Mindezekkel az ország keleti részén fekvő megyékben nemigen találkozhatunk. A török időben a vármegyék az igazgatás és a bíráskodás mellett fontos szerepet vállaltak a végvári védelemben, valamint a hadellátásban, a dunántúli territoriális hadsereg fenntartásában, sőt a gazdaság szervezésében is. Különösen érdekesek a jegyzőkönyvek mellett ebből a szempontból az insurrectiós iratok, a táborba szállás előtt kelt végrendeletek, valamint a limitációk. Ezek a tiszántúli megyék történetében még kevésbé feltárt források. A 17. századig a dunántúli vármegyék — amelyek a rendiség bástyáiként politikai tényezőként jelentek meg az országgyűlésen — abban is különböznek a tiszántúliaktól, hogy nem álltak ellentétben az uralkodóval. Az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, Völgyesi Orsolya a reformkori vármegyék politizálási lehetőségeit vizsgálta — gyakran említetve példaként Szatmárt és nótáriusát, Kölcsey Ferencet. A vármegyék egymás közötti kapcsolattartásában fontos szerepet betöltő, politikai célú levelezés mellett ez időben vált általánosabbá a közgyűlési jegy-57