Segédletkészítés, adatbázis-építés
Alapszintű - Fondismertetés - Fondismertetők 1945 után keletkezett iratokról. - Komoróczy György: Népi Kollégiumok Országos Szövetségéhez tartozó debreceni kollégiumok iratai a Debreceni Állami Levéltárban: iratok, 1947–1949 • 1960. [LH 1960/1. 157-161. p.]
A debreceni Nemzeti Bizottság 1945 szeptember 474 ülésén 256. sz. alatt a Kommunista Párt képviselőinek javaslatára határozatot hozott egyetemi kollégium létrehozására ta dem okra ’ tikus társadalom együttes erejével,* az NB október 454 ülésének 274, pontja már a kollégium anyagi megalapozásáról számolt be. Ilyen Tormában a Bartók Béla nevét viselő egyetemi kollégium Debrecenben 1945 novemberében már működött természetesen akkor még nem a NÉKÖSz tagjaként hiszem maga a NÉKOSz sem állott fenn még mint egyesület A Bartók Béla kollégium a kezdeti időkben szervezeti szilárdság és alapszabályok nélkül működött Mint a NÉKOSz tagja 1946-ban Jött létre, pecsétje is ezt a dátumot viseli. Teljes neve ; «NÉKOSz debreceni Bartók Béla Kollégiumai (DÁL, NÉKOSz, Cs. 2.) A Bartók Kollégium egyetemi hallgatók részére s.zerveztetett de a debreceni egyetemnek a felszabadulás után bekövetkezett nagyarányú Tejiödese során szűknek bizonyult 1947 nyarán már több kollégiumot keltett életre elsősorban a Kommunista Párt agitációja révén a demokrali kus társadalom. 1947. Julius 1-én megalakult a Csokonai Vitéz Mihály Kollégium a Pav illőnél akta nyában középiskolás Tiutanulók részére, s Julius folyamán a Molnár Anna Kollégium középiskolás leánytanulók részére a Hatvan-utcán. (DÂL, NÉKOSz, 88. szj A kollégiumi mozgalom életerősen fejlődött tovább. 4948, március 40-én a debreceniek kezdeményezik Budapest előtt a kollégiumok szakosítását és az a tervük, hogy létre kell hozni egy bölcsész-Jogász szakkollégiumot, egy medikus, egy középiskolás Hu, majd egy ugyanolyan leány, egy általános iskolás és egy dolgozó iskolás kollégiumot a szakosítás tehát nem annyira tanulmányi alapon áll, mint inkább iskolaszervezeti elvre épülne, 1948, április 15-étöl a NÉKOSz alatt egyesítik a Debrecenben működő összes kollégiumokat s azok sorában a Tildy Zoltán nevét viselő kollégiumot, amely még ebben az évben felvette a Ságvári Endre nevet majd a Bartók Béla Kollégiumot, a Csokonai Vitéz Mihály Kollégiumot az Ady ßndre Kollégiumot a Bugát Pál Kollégiumot a Molnár Anna és LorántHy Zsuzsanna Kollégiumot Mindezeknek a kollégiumoknak az élén igazgató-tanács állott mig gazdasági ügyeiket a Simonyi-ut 19, sz. alatt a Központi Gazdasági Vezetőség intézte. 4949-ben «Főiskolás Kollégiumok Igazgató Tanácsa* alakult (DAL, NÉKOSz '625-1949.) A lentem litetl kollégiumok már szakosodó jellegűek voltak és amikor 4948 áprilisában a NÉKOSz átvette azokat saját kezelésébe, a központosításnak kívánt szolgálni. A Ságvári Endre Kollégium bölcsész diákokat nevelt, a Bugát Pál Kollégium orvosokat a Csokonai Vitéz Mihály . középiskolásokat az Ady Endre szakérettségiseket a Molnár Anna középiskolás leányokat a LorantITy Zsuzsanna általános Iskolásokat Ezek mellett a NÉK0Ss4ntézmények mellett 1949-ben már állami diákotthonok működtek s többek között pl. a bölcsészek részére szervezte az állam a József Attila és a Körösi Csorna Sándor Kollégiumot A bölcsészeti karhoz akkor még természetesen a későbbi természettudományi kar is hozzátartozott Már említés történt arról, hogy a NÉKDSz4 a társadalom tartotta lenn, de megalakulásától kezdve állami támogatást élvezett 1947, Junius 25-én pt 147 000 Ft összeget utalt ki a VKM * dologi államsegély* elmen a NÉKOSz-nak, (DÁt, NÉKOSz 32. sz.) A helyi kollégiumokat Budapest ellátmánnyal látta eh de saját erőikből is gondoskodni kellett a szűknek bizonyuló ellátmány ki egészitésérőh A debreceni kollégiumok pl. 1947. szeptember 3-án a NÉKOSz-tol 30000 Ft-ot kaptak i (83. sz., DÄL. NÉKOS z), mig ugyanebben az évben Hajdúnánás 5000 Ft-ot, Szatmár megye 3000 ■ Ft-ot. Hajdúböszörmény 6000 Ft-ot, Debrecen 8000 Ft-ot utalt át a NÉKOSz részére több vállalat és magános személyen kivüh A helyi erőforrásokból tehát a fenntartásnak nagy költséghányadát társadalmi utón leheteti fedezni. (DÂL. NÉKOSz. 34, és más számok alatt) A NÉKOSz debreceni Intézményeinek anyagi ügyeit az egyes kollégiumokban működő gond^ nokok intézték, viszont az anyagi ellátás központi rendjét a Gazdasági'Igazgatóság, más néven Gazdasági Hivatal fogta egybe, fiz a központi pénzügyi szervezet már 4948-ban megalakult a 15 000/1948. Go. számú rendelet alapján, majd 1949. Január 18nán a Magoss György tér 48/c. sz, alatt létrejött a Debreceni Népi Kollégiumok Gazdasági Hivatala* (DÀL. NÉKOSz 408. sz.), ■1949. április 23-án változás állott be a gazdasági ügyvitelben, amikor az 0DK1I 296 670. számú rendeletével felszámolta a debreceni gazdasági hivatalt és minden kollégiumot önálló gazdasági elszámolási egységgé szervezett Ebben az időben 7 kollégiuma volt Debrecennek, Az Ady és 450