Segédletkészítés, adatbázis-építés

Alapszintű - Fondismertetés - Fondismertetők 1945 után keletkezett iratokról. - Farkas Gábor: Fejér megye szabadművelődési felügyelőjének iratai a Székesfehérvári Állami Levéltárban: iratok, 1945–1949: 2,20 iratfm. • 1960. [LH 1960/1. 68-71. p.]

Jelentősei érdemelnek /említést A szabadművelődési felügyelő működése kiterjedt az irodalmi estek és előadások szervezésére, amire mar 4945 végétöl kezdve adatok találhatók, A könyv­­tármozgalom 4.946-tól kezdve bontakozik ki. A vándorkönyvtárak mellett helyi könyvtárak is ki­­bővűlnek, illetőleg létesülnek Az összes társadalmi szervek színíelőadásait a felügyelőség en­gedélyezi s arra az illetékeseknek felhasználható anyagot szolgáltat kL Közreműködik a falit - napok, a szabadegyetem., az aratoünnepek kiállítások szervezésében és kultúrműsorral való ellátásában, A Magyar- Kommunista Párt által létrehívd Szabad Föld Téli Esték előadásait és kultúrműsorait a felügyelőség szervezi 4948°ban 80 községben szerveztek előadássorozatot A felügyelőség rendszeres szervezései voltak a március 15-1 április 44 és augusztus 20-i ünnepségek előkészítését Legelőbb 19454» eh október 6, évfordulóját az egész megyében, a felszabadulás jegyében tartották meg, A felügyelőség munkájából kiemeilcédik az 4948-as or­szágos kuHurverseny ek megszervezése, az 1848-as centenárium ünnepének megyei szerve­­zései, köziük az 1948, szeptember 26-án rendezett pákozdi országos edékünnépség, továbbá az 1948-tól kezdődő megyei kulturversenyek megrendezése A felügyelőség 1949 tavaszán és őszén különösen sokat tevékenykedett, A népi demok­rácia szellemében igyekezett a megye kulturális életét irányítani, 4 március 81 nőnap, a már­cius <^1 nemzeti ünnep mellett először a megyében a Tanácsköztársaság kikiáltása évforduló­jának megünneplését tűzi ki megvalósítandó feladatnak- Ebből az alkalomból Fejér megye <47 hegységében rendeznek kulturesfeket A farsangi évad színdarabjaiban és egyéb rendezvényi­ben a mai ember életét a szocialista ember és építés problematikáját igyekszik megismertetni a közönséggel. A. Magyar-Szovjet Kuitura hónapjának műsora keretében a szociallsta^realista müvek, a demokratikus tartalommal megtöltött színdarabok bemutatása sokat segített a paraszt­­romantika giccses szirup világ ál tükröző darabok kiszorításában. Értéktelen müvek bemutatását a felügyelőség nem engedélyezte, ügyelve arra is hogy felvilágosító munkával meg Is győzze azok értéktelenségéről az egyes kulturcsoportokaL 4949 áprilisától a Fehérvári Napló rendsze­resen közli a Szabadművelődési Felügyelőség által rendezett kulturestek híreit, A tavaszi munkatervnek döntő része a május 45-én megtartott választás előkészítése A választási kampányra minden megmozdulást és ünnepséget felhasználtak, így a megyei Nem­zeti Függetlenségi Front,, a Magyar Dolgozók Pártja megyei Bizottsága s a megye helységeiben működő társadalmi Szervezetek támogatásával a választás jegyében rendezték meg az <949, évi húsvéti ünnepeket a május lét a május 8-án megtartott anyák napját Ezeket az ünnepségeket az jellemezte, hogy nagy tömegeket mozgattak meg és a politikailag még addig nehezen megkö­zelíthető közömbös embereknek a kultura eszközeivel mutatták be a népi demokrácia eredmé­nyeit A proletárdiktatúra alapjának erősítését, a munkás^ paraszt szövetséget annak megszi­lárdítását szolgálta a felügyelőségnek az a törekvése,, hogy az üzemi kulturcsoportok táji elő­adásait szorgalmazta. Az őszi programban szerepé11 Szabad Föld Téli Esték előadásainak 450 Felér megyei helységben való megszervezése. A felügyelőség célul tűzte ki a kiművelt ember­fők sokaságának megteremtését A kulturmunka fő bázisa az üzemek a falvakban a gépállomá­sok és a termelőszövetkezeti csoportok lettek Célul tűzték tok hogy a gépállomásokat és a ter­melőt sopor tokát fokozatosan kulturális gócponttá kell kiépíteni Mindezek megvalósításának első lépéseit azonban már a megyei Népművelési Központ tette meg, + + + Az iratok forrásértékét az alábbi regeszták illusztrálják 1. A hercegfalvai szabadművelődési ügyvezető jelenti 4946, október 10-én a Fejér megyei Szabad* művelődést Felügyelőnek, hogy a környékbeli falvakkal közösen falunapot rendeztek, - (9/4946J 2. A megye? szabadművelődési felügyelő 4948, szeptember 1-én Jelenti a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak, hogy augusztus 20=án a megye 26 helységében aratóünnepségékel rendeztek­- («06/194& Í 70

Next

/
Thumbnails
Contents