Segédletkészítés, adatbázis-építés

Alapszintű - Fond- és állagjegyzék - Munkautasítás a fondjegyzék-szerkesztési alapelvek kiegészítése, ill. módosítása tárgyában a tanácsi levéltárak számára. • 1978.06.06 [37582/1978 VII. LIG<CR>809/1978 BFL]

- 2 -I. A feudáliskor!, illetőleg az 1071 előtt keletkezett anyag, ha töre­dékes, akkor függetlenül attól, hogy n községen belül működött több igazga­tási szervtől származik, egyetlen állagnak tekintendő az V, fondfőceeport­­ba sorolt községi fondon belül. II, Ha nem töredékes anyagról van szó, akkor mind a feudáliskeri, mind a kapitalizmuskori anyag önkormányzati; közigazgatási /elöljáróság!/ és adó­ügyi állagokra bontható, sőt szükség esetén egyéb állagok is kialakíthat ók, III. Az 1945 és 1950 közt keletkezett községi iratanyag állagokra bontá­sánál a II-ben jelzett módon kell eljárni. e./ A körjegyzőségek fcndja a körjegyzőség székhely-községénél szere­peltetendő., de célszerű a körjegyzőség után zárójelben felsorolni a hozzá tartozott községeket. 4 ./ A XXVI, fondfőcscportban /Intézetek, intézmények/ a fondekat - követ­öve a polgári kori felsorolást - 1945-tel határoljuk el. Ezzel szemben a./ a volt polgári és elemi /általános/ iskolák anyaga, függetlenül az iskola fenntartójától, csak az 1947-48-as tanévtől kezdve alket új fendot, a megelőző esztendők anyaga ugyanezen iskolák kapitalista-kori fondjába esz­­tandó be; b./ a volt egyházi /szerzetesi/ középiskoláknak az államosítás, tehát az X^48-49-i tanév előtt keletkezett iratanyaga ugyanezen iskolák kapitalista­kori fendjába kerül, 5 ./ A fondjegyzéknek a mindenkori fond rendezettség! fokától /nem szint­jétől.'/ függően az állagokat, valamint az esetleges sorozatokat is fel kell tüntetnie. ” 6,/ Áz eddigi XXX, fondfőcscport, azaz a jelenlegi "Családok" főfondcs*­­port az új fondjegyzékben a "Gazdasági szövetkezetek" főfcáú sopertja lesz, 7./ A jelenlegi XXXI. fondfőcscport /Személyek/ kibővül a családok anya­gával, és új elnevezése: XXXI. Családok és személyek. B./ A letétek a XXXIII, fondfőcscp rtba osztandók be’, de e körülményre annál a fendfőcsoportnál, amelybe fendképzője, illetőleg jellege szerint kí­vánkozik, utalni kell. A melléklet a szocialista korszak iratanyagának besorolására vonatkozóan - a teljesség igénye nélkül - eligazító példatárat tartalmaz. Teljességre nem törekedhet, mert például rendkívül sek olyan bizottsággal kell számol­ni, amely csak egyik vagy másik megyében létezett. A tényleges besorolásnál

Next

/
Thumbnails
Contents