Segédletkészítés, adatbázis-építés
Darabszintű - Güntner Péter: A soproni hagyatéki leltárak számítógépes feldolgozása. • 1997. [LSZ 1997/3. 14-25. p.]
Homogenitás, reprezentáció Az örökösödési szabályozás révén korszakunkban az addig erősen eltérő szerkezetű hagyatéki leltárak egységesülni kezdtek. A dualizmus kori hagyatéki leltárakat már nyomtatott űrlapokra vették fel, és a leltárak rögzítése is nagyjából azonos módon történt. Az azokat készítő városi írnokok munkájának köszönhetően a századforduló leltárai szerkezetüket tekintve már statisztikailag homogének voltak,29 az átlagostól eltérő forma, a felvételi gyakorlat különbözősége a feldolgozás szempontjából már nem jelent problémát. A statisztikai homogenitás azt jelenti, hogy a leltárak szerkezetének azonossága miatt ezek tartalmilag azonosak, statisztikailag feldolgozhatok, a kvantitatív elemzésnek nincs akadálya. A törvényi és a rendeleti szabályozás ellenére a leltárak felvételi módját mindig a helyi gyakorlat határozta meg, így azok között jelentős különbségek lehetnek. A felvételben még ugyanabban a városban is voltak eltérések, mert az egyes leltározók szokása, munkamorálja más és más volt. A hagyatéki leltárak vizsgálatának kiemelt része a statisztikai reprezentáció kérdése. Ez azt jelenti, hogy az általunk vizsgált részhalmaz, amit rávetítünk az egészre, mennyire azonos a teljes halmazzal.30 A reprezentációt kétféleképpen lehet mérni: 1. Vajon a vizsgált mintánk mekkora szelete lehet az egésznek, az összegyűjtött leltárak hány százalékát tehetik ki az akkor felvett leltárak összességének? 2. Vajon a hagyatéki minta által sugallt társadalomkép mennyiben egyezik a helyi társadalom szerkezetével? A reprezentáció első részében az a kérdés merül fel, hogy egy adott évben az elhunytak hány százalékának a vagyona kerülhetett felvételre, s ezek közül mennyi került be a mintába. Ez az árvaszéki és bírósági iktatókönyvek segítségével állapítható meg. Bírósági iratanyag híján azonban általában nem lehet megállapítani az egy évben felvett összes leltár számát, így az árvaszéki iktatókönyv segítségével csupán az árvaszékhez került leltárakat lehet összeszámolni. Sopronban pl. az 1900. évi árvaszéki iktatókönyvben 42 hagyatéki leltár bejegyzése található. Ha a 42 leltár számát az 1900-ban elhunytak számával összehasonlítjuk - 644 az elhunytak száma31 -, akkor eredményül azt kapjuk, hogy a leltárak felvétele 6,5%-os volt. Ezt a nagyon alacsony mutatót árnyalni lehet a vagyontalanok kiszűrésével. A halotti anyakönyvek alapján32 a fenti évben 246 potenciális vagyonnal rendelkező elhunyt volt, ami már 17%.33 Mivel a halálozás száma a következő tíz évben lényegében nem változott - tízéves átlagban 662 elhunyt a halálozás - feltételezhető, hogy az elhunyt vagyonosok száma sem változott számottevően. Az árvaszékhez küldött 42 db leltárból viszont 32-t sikerült megtalálni. A többi feltehetően elveszett vagy kiselejtezték. Ez azt jelenti, hogy a felvett leltárak „megőrzése” 75%-os. Tehát a feldolgozott minta valójában a leltárakat reprezentálja. Bár a bírósági iratanyag ismerete nélkül nem tudható az egy évben felvett összes soproni leltár száma, azért sejthető, hogy a nyugati gyakorlathoz képest ez a szám nagyon kevés. A felvett leltárak alacsony számát magyar sajátosságként lehet értelmezni,34 ami arra vezethető vissza, hogy nem minden elhunyt vagyonáról vettek fel leltárt. A leltárak ritkasága még fontosabbá teszi azt a kérdést: a minta miképpen viszonyul a város társadalmához. A mintában szereplők és a korabeli társadalom összehasonlítását pl. életkor, nem, vallás és foglalkozás szerint lehet elvégezni. Az összehasonlítás már 20
