Selejtezés
Általános - Bánrévy György: A selejtezés általános elvei. • 1939. [LK 1939. 158-171. p.]
A SELEJTEZÉS ÁLTALÁNOS ELVEI 159 semmisítsük. Ezen a romantika felé hajló eszményi felfogáson a gyakorlati szemmel néző, de erre rá is kényszerített szakemberek mosolyogni fognak, mégsem kételkedem abban, hogy irányelvnek kell elfogadnunk, és az adott helyzetek által ránkparancsolt követelményeket mindig hozzá kell mérnünk, A mindennemű selejtezést elvben kizáró eszményi felfogás merevségét máris lazíthatjuk azzal a megállapítással, hogy a levéltárba került, tehát lezárt ügyek iratai mellől a szerepüket betöltött kezelési iratokat, melyek a közigazgatásban a jövőre nézve is közismertek és egyébként is egy kaptafára húzhatók, nyugodtan el lehet távolítani. Természeteseri egy pillanatig sem gondoljuk, hogy a selejtezéssel szemben elfoglalt idealisztikus álláspont a gyakorlatban érvényesíthető, A levéltári feladatok sorában talán egynél sem esik oly messze a gyakorlati megvalósítás lehetősége az abszolúte helyesnek elismert elvtől, mint éppen a selejtezésnél. De nincs is szükség az elvi állásfoglalásinak a gyakorlati ker észtül vihetőséggel szemben túlzott megmerevítésére. A különféle íratállagok többé-kevésbbé módot és lehetőséget nyújtanak arra, hogy a gyakorlati végrehajtás az irányadó elvvel, ennek lényeges kár vallása nélkül, egybehangolható legyen. A selejtezést több ok közrejátszása teszi szükségessé vagy, mondjuk inkább, elkerülhetetlenné. Általában a múlt század közepén indult meg az írás és sokszorosítás egyszerűsödése, ami a közigazgatás szétágazásával karöltve az iratok fokozott mértékű termelését vonta maga után. Amíg a múltból átvett és a jelenben is állandóan újonnan keletkező iratanyagnak a korszerű követelményeknek megfelelő elraktározására elegendő terület áll rendelkezésre, Bem merül fel az illető iratanyag megőrzésének vagy meg nem őrzésének kérdése. Abban a pillanatban azonban, amikor az irattúltermelés a levéltárakat betöltve azokat szétfeszítéssel fenyegeti, egyszerűen helyhiány miatt nem marad más hátra, mint az iratanyagot ennyi és ennyi folyóméterrel apasztani. Ha a helynyerést nem az iratok selejtezésével, hanem egész állagoknak át nem vételével vagy meg nem felelő elhelyezésével akarnók elérni, annak az lenne a következménye, hogy az értékesnek minősíthető anyag a kevésbbé fontossal és értéktelennel együtt pusztulna el. A selejtezés kérdése sok, egymásnak ellentmondó meggondolást és egymással szinte kibékíthetetlen követel-
