Rendezés

IV. Megyei törvényhatóságok, szabad királyi városok és törvényhatósági jogú városok - Lakatos Ernő: Feudáliskori megyei levéltárak rendezési problémái: Pest és Nógrád megyék feudáliskori levéltárának rendezése. • 1955. [LH 1955/1–2. 68–75. p.]

öt, illetőleg hat állag csoportra osztottuk szét. Azután megállapítottuk azt. hogy az irat vagy ügyirat melyik irátsorozátba, állagba tartozik, ennél a munkánál gyakran vettük igénybe a segédkönyveket és végül iratsorozaton belül időrend, illetőleg levéltári Jelzet szerint rendbe raktuk az iratokat. A Jelzet nélküli iratok Jelen rendezésünk során nem kerültek besorolásra. A rendezéssel egyidejűleg minden kötetet és iratköteget feltűntető csomójegyzéket készttettünk. A két megyéi levéltár rende­zése után tisztán láttuk, hogy irattározásukban fellelhető különbségek ellenére az egyező azonos vonások dominálnak. Az egyik levéltár szerkezetének tanulmányozásában és rendezésében felis­mert eredményeket a másik levéltár rendezési munkáiban hasznosíthattuk. Jelen ismertetésünk talán használható szempontokat nyújt a régi magyar feudáliskori levéltárak rendezési munkálataihoz. ' Végül csatoljuk Pest és Nógrád megye 1953-4954.években rendezett feudáliskori levéltárai­nak állagjegyzékét. Pest megye, levéltára Nógrád me gye levéltára 1, Általános közigazgatási sorozatok 4. Protocollum congregationum 2. Acta diáetaíia 3. Prot. réscriptorum > 4. Síatuta Com. Pest. Pilis et Solt 5. Series magistratualium 6. Articuli caehalés 1638-1848 1634-4872 1742-1814 1725-1842 1638-1906 1769-1810 7. Libri perceptorales Adókönyvek 1775-1847 8. Limitationes 9. Térképek 10. Pecsétgyüjtemény 1774-1833 1745-1948 1520-1926 4. Protocollum gene,raüum congregationum 1597-1848 2. Országgyül. irományok 4723-1844 3. Ubér réscriptorum 4699-1847 4. Protocollum slatutorum 4754-1836 5. Céhszabályok XIX. század 6. Vegyes adózási és pénztári könyvek 4 745^845 U, 41* Okievetek Cantemohacsiana) 12. Régi'okmányok 43. Mandata 14. Intimata 45.; InUmlili 'IhülilJÁ •%% JMis^iláfeea'-áttüqua 47. Iudicialia, mise. 48. Instantiae iudiciales 49. » politicae 20. » inutiles 24. ?rot. instantiarum 22. Rákóczi kori levelek 23. Lítterae missiles 24. Acta protestationalia 25. f religio fundationalia 26. ; f urbarialia antiqua 27. ürbarialis jogi szótár 28. Conscriptiones diversae 29. . t animaru-": 30.: Regnicolar's és űö^estf/ja conscriptiok Archivuinantíquum: RógÍ! levé ltár 7. Oklevelek 4242-4526 1527«-46|»ÍÍ 1616-1786 1638-1785 4625-4774 1446-4 7S3 4507-4786 4656-4784 4660-4778 -1772 4774-4785 4703-1744 XVIII. SZ. 4630-4787 4774-4788 4770-4783 4770 XY1II, sz. 4774-4783 4745-4774 8. Acta generalium congregatio­num 9. Metales 40. lnquisitiones 44. Actioncs et exmissiones 42. Protestationes XV, sz.-tól 4465-4787 4612-1787 1633-4785 4676-4785 1664-4787

Next

/
Thumbnails
Contents