Rendezés

XXIII. Tanácsok - Ujlaky Zoltán: A megyei tanácsi iratanyag rendezésének tapasztalatai a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban. • 1984. [LSZ 1984/1–3. 131-141. p.]

tematikai csoportokat sorozatoknak is tekinthettük volna. Indokolt­nak tartottuk azonban az önálló állag kialakitását azért, mert a kérdéses iratanyag nagy jelentőségű és viszonylag nagyobb mennyi­ségű a fondon belül, s önálló állagként mintegy kiemeltük, hangsú­lyoztuk a kutatás számára az iratanyag értékét. 1981-ben vettük át a Megyei Tanácstól az osztályok 1957-1963. évi iratait. Az iratanyag jelentős részben átázott és penészes volt Az átszállításkor az eges osztályok iratanyaga összekeveredett, az iratsorozatok is rendezetlenné váltak. Jelentős mennyiségű szám nélküli iratanyagot is átvettünk, teljesen rendezetlen állapotban. Ezek egy része még a tanácsrendszer előtti közigazgtási szervek működése során keletkezett, mely iratokat a rendezés után saját fondjukhoz helyztünk el. Az átvett iratanyagot előbb fondszinten rendeztük, majd ideig­lenes raktári jegyzéket készitettünk. Ezáltal az iratanyag némileg áttekinthetővé vált, s előkészítettük a középszintű rendezésre. A megyei tanácsi osztályok iratait az 1058/1956. /Ml. 28./ M. T. sz. határozat alapján 1957-től kezdve alszámokra tagozódó sor­számos rendszerben iktatták. Egy osztály iratait folyamatosan tar­tották nyilván, az egyes csoportok hatáskörébe tartozó iratokat nem kezelték külön. Bár ez alól a pénzügyi osztály kivétel volt, mert itt a csoportok iratait számkeretek szerint iktatták. Minden osztá­lyon az iratokat az iktatószámok sorrendjében irattárdzták, A tanácstól átvett iratok középszintű rendezését 1981-1983. között több munkatársunk végezte el. A rendezés során a pénzügyi osztály kivételével minden osztály fondjában az ügyviteli iratok állagába helyeztük el az 1957-1963. évi sorszámos iratokat. Az idő­rendi folyamatosságnak megfelelően a csoportszámos iratok után kö­vetkeztek a sorszámos iktatott iratok. A pénzügyi osztálynál a sor-

Next

/
Thumbnails
Contents