Rendezés

XV. Gyűjtemények, térképtár - Bendefy László: Térképek és tervrajzok feltárása az Országos Levéltárban. • 1966. [LK 1966/1. 157-169. p.]

KRÖNIKA TÉRKÉPEK ÉS TERVRAJZOK FELTÁRÁSA AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁRBAN A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) rendszeres kutatást kezde­ményezett a Magyar medence hidrográfiájában hosszabb-rövidebb távban mutatkozó meder­változások, illetőleg folyóvándorlások alapvető tektonikai okainak tisztázására. Ez a — nemzetközi viszonylatban is új kezdeményezésnek számító — kutatási cél­kitűzés lényegében négy fajta tudományos alapanyag birtokában érhet el komoly eredmé­nyeket. A négy közül három földtudományi (közelebbről: geológiai, geofizikai, illetőleg geokinetikai) jellegű. A negyedik fajta kutatási alapanyag megteremtése céljából azonban a levéltárakhoz kellett fordulnunk az egykori írott forrásokért. Szükséges volt ugyanis 200—300 évre visszamenően összegyűjtenünk a levéltári forrásokat (egykorú műszaki leírásokat) és az ezekhez tartozó kéziratos térképeket, hogy a belőlük kihámozható adatok alapján nyo­mon kísérhessük a mederváltozások mértékét, irányát, illetőleg ezek változásait. Ha egy-egy vízvidékről kellő mennyiségű egykorú térkép áll rendelkezésünkre, vagyis: ha a sorozatban nagyobb szakadás nem mutatkozik, akkor módunkban van a folyók jelenlegi mederválto­zásának évszázados menetét felvázolni. így az egyes kanyarulatok fejlődésének intenzitása és jellege tanulmányozhatóvá válik. Ebben a beszámolóban csakis a kartográfiai és - műszaktörténeti vonatkozású levéltári feltáró munkálatainkról lesz szó. Munkánkat az -Országos Levéltárban kezdtük meg. A VITUKI felterjesztésére az Országos Vízügyi főigazgatóság (OVF) 1962. október 1-től kezdődően olyan mérvű kutatási keretet biztosított erre a célra, hogy ezen a témán öt-hat tudományos levéltári kutató állan­dóan dolgozhatott. Ehhez járult még az Országos Mezőgazdasági Múzeum állásfoglalása. Első eredményeink láttán ugyanis Matolcsi János a nrazeum főigazgatója úgy határozott, hogy — megfelelő együttműködési forma mellett — az OVF kutatási keretét évente további 20—25 fl /o-kal megemeli. Ez az együttműködés tette lehetővé, hogy 1962 novembere óta hat-nyolc tudományos levéltári kutató, (többségükben az OL tudományos munkatársai) rendszeresen folytatták, illetőleg végzik ma is a szóban forgó kutatásokat. A munkálatok tervét e sorok írója dolgozta ki, és, a VITUKI részéről irányítja. .* , Előzmények Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt kezdtem tüzetesebben tanulmányozni a budapesti és vidéki állami levéltárak vízügyi műszaki történeti vonatkozású anyagát. Ahhoz, hogy csak némi .áttekintést is szerezhessek az elém került, akkoriban még teljesen rendezetlen és számozatlan archivális. kincsről, több száz folyóméternyi irattömeget kellett lapról lapra átforgatnom. Ebben a műszakilag igen becses anyagban előttem csak Gunda Béla kutatott a Vásárhelyi Pálról írott életrajz készítése alkalmával. Tapasztalnom kellett, hogy az Országos Levéltár térképtárában a már ismert kéziratos térképek mellett javarészt sokszorosított térképlapok százai, és a régi 1854—1870 körüli kataszteri felvétel eredeti lapjai és . egyéb. írott munkarészei tárolnak. Ezzel szemben az iratanyag között merőben ismeretlen kéziratos térképlapok (80—SS'Vo-ban vízrajzi, vagy a medermorfológiai kutatás, során értékesen felhasználható egyéb felvételek) tömegét találtam. Ezekről nem hogy semmiféle kimutatás sem volt, hanem létezésükről is csak általánosságban tudtak az egyes állagokat kezelő illetékes levéltárosok.

Next

/
Thumbnails
Contents