Alapelvek
Vörös Károly: Alapelvek az iratanyag levéltári feldolgozásához. [Benne a 89631/1962 LO sz. irányelv] • 1962. [LSZ 1962/3-4. 50-66.p.]
- 51 lattal egyetértett, és a munkautasitás konkrét megfogalmazásával a javaslattevőt bizta meg, A munkautasitások összehangolása során azonban előbb-utóbb felmerült az alapfogalmak tisztázásának parancsold szükségszerűsége, ebből kifolyólag pedig világossá vált, hogy a levéltári munkának ezen /a"feldolgozás" szóval nevezhető/ szektora egymással annyira összefonódó munkafajtákból áll, és ezek annyira szorosan egymáson épülnek fel, hogy belőlük kiszakítva csupán e két kérdéskomplexus tárgyalása a kivánt színvonalon nem végezhető el. Éppen ezért szükségessé vált a levéltári anyag feldolgozásának egész munkafolyamatának bevonása a vizsgálat kereteibe: s az igy kialakult szövegben a fenti két munkautasitás szempontjai már csak e kibővített komplex munkautasitás általános szempontjai által meghatározott szűkebb keretekben kaphattak helyet. Egyidejűleg kialakult az az elképzelés is, hogy e komplex munkautasitáshoz, mely az egész feldolgozási munkafolyamat alapproblémáit, fogja csak összefogni, munkafajtánként fognak majd csatlakozni a konkrét részletkérdésekre vonatkozó munkautasitások. E megfontolások figyelembevételével készült el 1961 nyarára á komplex munkautasitás első szövege,melynek összeállítója a két kiinduló pontul vett munkautasitás szerzőjével, Bakács Istvánnal és Wellmann Imrével szakterületük szempontjából külön-külön megbeszélt, majd utóbbival külön is az egész szöveget revideálta. Ezt az igy elkészült alapszöveget, melyhez rögtön kiadásakor már csatolni lehetett az iratanyag fondokra és állagokra történő szétválasztásául alapul szolgáló konkrét munkautasitás mellékletet is, valamint a levéltári raktári jegyzék konkrét munkautasitását, az 1961 későőszén tartott levéltári területi kiskonferenciákon az utóbbit kidolgozó Wellmann Imre ismertette a területi levéltárak vezetői előtt. Az utasítás ós mellékletei ugyanis kezdettől fogva elsősorban a területi levéltárak igényeit tartották szem előtt, mint ahogy a példatár is elsősorban e levéltárak területéről vette példáit, és e levéltárak problémáira válaszolt. - Alapelveit az utasitás azonban az egész levéltári hálózatra érvényesen kivánta kidolgozni. A levéltárvezetői konferenciákon elhangzott hozzászólások és javaslatok figyelembevételével, e sorok irója Wellmann Imrével esetenként ismét konzultálva, az egész anyagot még egyszer átdolgozta, bár a szöveg alapjában helyes voltát az mutatta, hogy az átdolgozásoknak már csak aránylag kis részt kellett érinteniök. Az igy elkészült szöveget 1962 tavaszán az Országos Levéltár pártszervezete is megvitatta és néhány kisebb módositásra irányuló javaslatának közlése mellett vele egyetértett. A végül ekeket a javaslatokat is figyelembevevő átdolgozás után előállt szöveg az, amit végül a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya 1962 végén a levéltárak számára kötelező irányelvként kiadott, és amit e cikkünk függelékében is teljes terjedelmében - mindazonáltal mellékletek nélkül - olvashatunk.. • A szöveg - ugy véljük - önmagáért beszél, és különösebb magyarázatot nem igényel. Még egyszer fel kell hivni azonban a figyelmet arra, /amiről már különben az előzőkben is szó esett/, hogy ez a szöveg nem konkrét munkautasitások gyűjteménye, hanem csupán azt az egységes szemléleti, terminológiai és elvi alapot kivánja biztositani, melynek segítségével az egyes levéltári munkafajták a levéltári anyag feldolgozásának menetében elhelyezhetők, és amely sorrendnek és összefüggéseknek ismerete nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az útmutatóhoz csatlakozó, és később is folyamatosan hozzáillesztendő uj meg uj részletes és konkrét munkautasitások összefüggése és helyük a feldolgozó munka folyamatában egyértelmű ós világos legyen. Ez magyarázza azt, hogy az útmutató sok helyen csupán általános fogalmakat használ, általános tanácsokat rögzit, - ugy gondoljuk azonban, hogy ezeknek kötelezővé tóté-