LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Arany Krisztina: Levéltári iratajándékozások a Mikes Kelemen Program keretében – a levéltári koordináció első két évének tapasztalatai, Turul, 92. (2017) 2:104–107. - 1. Értekezések - Szabó Dorottya: „Modernkori párhuzamos életrajzok” Az emigráns lét kettőssége Lendvay-Zwickl Jenő irathagyatéka tükrében
92 a társadalomba való beilleszkedésre és saját egzisztencia kialakítására, másfelől erősen tartották magyarságukat, nyelvi, zenei, kulturális hagyományaikat, egyesületek, újságok, hétvégi iskolák alapításával, rendezvények szervezésével. Ahogy azt Lendvay-Zwickl Jenő történetén keresztül láthatjuk is majd, a magyar kivándorlók tulajdonképpen önálló mikrotársadalmat alkottak a kanadai társadalmon belül. A hierarchiában elfoglalt helyük egyértelműen összefüggött avval, hogy melyik kivándorlási hullámmal, és milyen okból érkeztek Kanadába, sőt az is, hogy melyik politikai irányzathoz tartoztak. A magyarok sok „hullámban” érkeztek Kanadába, az 1880-as évektől a 20. századon át folyamatosan. Az 1880-as években alapvetően gazdasági bevándorlásról beszélhetünk. Nem csak Magyarországról érkeztek bevándorlók Kanadába, hanem az Egyesült Államokból is komoly átvándorlás volt megfigyelhető. A Canadian Pacific Railway megbízásából például egy bizonyos Esterházy Pál Oszkár (1831-1912) toborzott bevándorlókat Kanadába az Egyesült Államokból. 1886-ban alapítottak települést Regina-tói, Saskatchewan tartományi székhelyétől 200 kilométerre, egy kálisótelep szomszédágában, Eszterház néven.10 A korai emigránsok, legyenek ők magyarországi bevándorlók vagy Észak-Amerikán belüli átvándorlók, általában bányászok vagy mezőgazdaságban, esetleg erdőiparban dolgozók voltak, akiket az ún. Kanadai-pajzs bányászati és fakitermelési lehetőségei, valamint a pajzs lábánál - Alberta, Saskatchewan és Manitoba déli részén - elterülő, nagyrészt sík, művelhető mezőgazdasági földek vonzottak Kanadába. 10 A település mára összeolvadt a szintén magyar alapítású Kaposvár településsel és Esterhazy néven találjuk meg a térképen. 11 John Higham: Send these to me. Jews and other Immigrants in urban America. New York, 1975. 53. 12 Nandor F. Dreisziger: Immigration and Re-Migration. The Changing Urban-Rural Distribution of Hungarian Canadians, 1886-1986. Hungarian Studies Review, 13. (Fall 1986) No. 2. 20-41. 13 N. F. Dreisziger et al.: Struggle and Hope. The Hungarian-Canadian Experience. Toronto, 1982. 109-111. 14 Hoffmann Géza: Csonka munkásosztály: az amerikai magyarság. Bp., 1911. 15 N. F. Dreisziger et al.: i. m. 122. 16 DPs, vagy displaced persons Az első világháború idején sokuk városi életre váltott, Ontario ipari központjaiban kerestek megélhetést, és a biztosabb anyagi háttér megteremtésével magyarországi rokonaikat, ismerőseiket is kivándorlásra buzdították. A szomszédos Egyesült Államokban gyökeresen ellentétes tendencia működött: a hit, hogy a „nemzetek nemzete” minden embert be tud olvasztani magába, a világháború eszkalálódásával megrendült, az emigránsok lojalitását pedig a közvélemény górcső alatt kezdte el vizsgálni, majd megkérdőjelezni. (Ennek egyenes következménye lett az úgynevezett „100%-os amerikai” mozgalom).11 A trianoni békediktátum kapcsán az északamerikai földrészt célzó bevándorlás új lendületet kapott volna, melyre válaszul az Egyesült Államokban 1921-ben, majd 1924-ben szigorú kvótarendszert vezettek be. Ahogy az USA lezárta a közép-kelet-európai bevándorlók előtt határait, úgy vált Kanada a remény és az új kezdet földjévé a magyar emigránsok szemében. Az 1930-as évekig, amikor a nagy gazdasági válság visszavetette a bevándorlást, közel harmincezer magyar vándorolt ki Kanadába. A húszas években érkezőket az állam a kanadai préri mezőgazdasági területei felé irányította. A közép- és nyugat-kanadai tartományok benépesítése azonban csak részben valósult meg: a betelepítettek egy része hamar tovább állt a prériről, újabb magyar kolóniákat hozva létre, kedvezőbb földrajzi területen.12 Az emigránsok kezét az állam a letelepedést követően elengedte, nem fordítva különösebb figyelmet arra, hogy az újonnan jöttek megtanulják az angol (vagy a francia) nyelvet. A magyar betelepülőket általában területileg elszigetelt kolóniákba, hasonlóan kevés nyelvi ismerettel rendelkező emigránsok szomszédságába telepítették, ami a helyzetet és az újonnan jöttek gazdasági alárendeltségét csak rontotta. Az elszigeteltséghez az is hozzájárult, hogy az emigrációra nem teljes családok, hanem zömmel fiatal férfiak adták a fejüket. Nekik igen kevés lehetőségük volt magyar származású partnert, feleséget találni, akivel megértethették (volna) magukat. Ha mégis sikerült magyar arát találni, az új családnak változatlanul meg kellett küzdenie bizonyos területi, szociális, nyelvi, kulturális elszigeteltséggel.13 Azok a munkáscsaládból származó emigránsok pedig, akik - elsajátítva az angol nyelvet, majd megállva helyüket az új élethelyzetben - feljebb jutottak a társadalmi ranglétrán, a középosztálybeli élet kialakításával egy időben beolvadtak. Ahogy azt az 1910- es évek elején Hoffman Géza megfigyelte,14 a felemelkedéssel együtt járt a magyar gyökerek, nyelv, kultúra, hagyományok ápolásának elmaradása. Az elszigeteltséget azonban több tényező is enyhítette. Az 1920-as évektől a legtöbb magyarlakta kolónia rendelkezett templommal, ahová magyar anyanyelvű papot, vagy lelkészt tudott hívni. Az újonnan épült szakrális terek egyben a közösség centrumaiként is működtek, az egyesületi és kulturális élet színterei is voltak. Már az 1910-es években elindult a kétnyelvű oktatás megszervezése, de mivel a kétnyelvű iskolák működését egyes tartományokban betiltották, a húszas években már hétvégi iskolákban volt lehetőség a magyar oktatásra.15 A nagyobb kanadai városokban önsegélyező magyar társaságok is születtek, és szintén az 1920-as évektől jelentek meg a kanadai magyarok első anyanyelvű sajtótermékei: ilyen volt a Kanadai Magyar Újság, a Kis Újság, a Kanadai Magyar Munkás, Az Otthon, a Tárogató, vagy az Őrszem. Az egyesületi élet is fejlődésnek indult: 1828-ban Winnipegben megalakult a Kanadai Magyar Társaság, melyet számos egyéb egyesület megszületése követett. A következő komoly bevándorlási periódus a második világháborút követően indult. A folyamatnak az 1956- os magyarországi események új lendületet adtak. A ’40-es évek végén, az ’50-es évek elején menekülő kitelepítettek16 országváltása sokban különbözött a korábbi emigránsokétól. Ahogy korábban szó esett róla, a kivándorlók inkább a magyar társadalom közép- és felső rétegeiből származtak, nem munkás- és iparoscsaládból. Képzettségük és társadalmi helyzetük miatt emigrálásuk hátterében nem elsősorban az
