LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE

Jánossy Dénes: Nem állami levéltáraink védelme. • 1936. [LK 1936. 105-135. p.]

128 JÁNOSSY DÉNES nemzet nagy állami levéltára igényeinek kielégítése után fogja a parlamentet érdemben foglalkoztatni. Bár Olaszországban az egyházi, községi és közjegyzői levéltárak összefüggő sorozatai számos esetben a kora kö­zépkorig nyúlnak vissza, a levéltárvédelem országos meg­szervezéséről csak az Itália Uníta létrejötte óta beszélhe­tünk, amikor is a szervezés elsősorban az egyesített olasz államok, provinciák állami, illetve provinciális levéltáraira, valamint az idők folyamán e levéltárakba bekebelezett fel­oszlatott rendi levéltárakra terjedt ki, SM ez időpont után is még 50 esztendőnek kellett eltelnie, míg sor került a tar­tományi önkormányzatok, a községek (városok), világi és egyházi testületek levéltáraira vonatkozó szabályzat meg­alkotására, amely az anyag karbantartására, a leltáraknak az illetékes tartományi vagy állami levéltárnak való meg­küldésére részletes utasításokat foglal magában. A nem állami levéltáraknak e leltárakat záros határidőn belül kel­lett elkészíteniök; ellenkező esetben számolniok kellett azzal, hogy e munkálatok elvégzéséről — saját költsé­gükre — a kormány gondoskodik. Érdekes azonban, hogy ez az 1911, évi október 2-án kelt levéltári szabályzat a családi levéltárakról 36 csak any­nyiban gondoskodott, amennyiben azokban olyan okmá­nyok, akták őriztetnek, amelyek valamely államigazgatási szerv működéséből keletkeztek, A szabályzat alkotói az idevonatkozó 76, szakasz fogalmazásánál kétségkívül az el­halt állami funkcionáriusok hagyatékára gondoltak, amely­ből a visszamaradt iratok revindikálására szorítkoztak, E szakaszt azonban mégis úgy fogalmazták meg, hogy az majdan kiindulási pontul szolgálhat olyan újabb szabály­zat megalkotásához, mely a magántulajdonban és a keres­kedelemben fellelhető összes archiváliák felügyeletének megvalósítását célozza. Pedig e felügyeletre a családi és egyéb magánlevéltárak rohamos pusztulása miatt alapos szükség van, hisz Oloszországban akad például olyan banklevéltár is, mint a Banco dí Napoli-é, melynek anyaga a XIII, századig nyúlik vissza. Köztudomású továbbá, hogy 191(3—23 közt az olasz vöröskereszt céljaira összesen 400,000 métermázsa régi papírt adtak el, köztük teljes csa-36 Ismerteti Striedínger Ivo, Die neue italienische Archivordnung c, cikkében- Archiv, Ztschft, München, 1912 Neue Folge Bd, XIX* 316.; Krapp i. c, 86—88,

Next

/
Thumbnails
Contents