LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Kujbusné Mécséi Éva: Iratajándékozás a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárában 1950 és 2016 között. Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. 23-38.
Kujbusné Mecsei Éva 32 nagyszülők pedig szívesen meséltek és mutatták meg családi kincseiket. Nagy öröm volt, amikor az általuk ajándékozottakat a levéltárban tekintette meg az egész osztály. A felbukkanó értékekre felfigyelt az egész falu és tiszteletnek örvendett az, aki a közgyűjteménynek ajándékozta ősi hagyatékát. Ma ahhoz, hogy ez a kapcsolat élő legyen, olyan pályázatokra lenne szükség, amely anyagilag is támogatja a vidéki gyerekek városi közgyűjtemény-látogatását, illetve sokat segítene, ha lehetne mindenhol olyan levéltárpedagógus, aki ellátogatna a településekre és különböző típusú órákkal, rendezvényekkel helyben „varázsolna múltat”. 2. Mik legyenek a földrajzi határok? Eddigi ajándékozóink leginkább nyíregyháziak, vagy megyebeliek voltak. Nem csak azért, mert nagyobbrészt itt maradtak a régióra vonatkozó iratok, hanem mert őrzőikkel a szűk közösségben alakultak ki a kapcsolatok. Az elszármazók főként helybeli rokonaik, ismerőseik közvetítésével jutottak el hozzánk. Debrecen, Miskolc, Budapest mellett Német- és Franciaországban, valamint Romániában is él ajándékozónk, de néhányan kerestek bennünket a szándék jelzésével Amerikából és Ausztráliából is. Mindenkinek volt megyebeli kötődése, azért döntöttek mellettünk. Persze vannak olyanok is, akik aktuális lakóhelyük illetékes levéltárát, vagy éppen az MNL Országos Levéltárát tisztelik meg ajándékukkal. Ekkor is közösnek kell lenni az örömünknek, illetve az ezt követő feladatnak is. Az Országos Levéltárral eredményes az ezirányú együttműködés. A budapesti kollégák segítségének köszönhető, hogy részben vásárlás, részben ajándékozás révén nálunk lehet a beregi Szarka család iratanyaga, hogy megismerhetjük a régiónkat érintő, náluk őrzött iratokat, a megyebeli családi iratőrzőket, akik velük tartanak kapcsolatot, hogy bemutathattuk a fővárosi érdeklődőknek is a Mikecz család seniorát és a nekünk ajándékozott gazdag családi anyagot. A földrajzi távolság – mint látszik – eddig sem volt akadály, most pedig, a telekommunikáció századában végképp nem lehet az. Rajtunk múlik, hogy honlapjainkon, közösségi oldalainkon mennyire tudjuk felcsigázni az érdeklődést és biztosítani a tulajdonosokat arról, hogy a régiónkat érintő iratok nálunk vannak a legjobb kezekben. 3. Milyen lehetséges esetekre számíthatunk? Minden ajándékozás más és más, erre a levéltárosnak is fel kell készülnie. Míg az illetékességből történő átvételnek megvan az előírt rendje és módja, az ajándékozás folyamata sok mindennek a függvénye. Volt olyan ajándékozó, aki külön értesítés nélkül egyszer csak váratlanul behozott néhány táskányi anyagot, és még a hivatalos ajándékozási szerződés kitöltését is alig akarta megvárni. De volt olyan is, aki többször telefonált, hosszasan tájékozódott, gyakran érdeklődött, a legváratlanabb időpontokban bejött megnézni a levéltárat, a raktárat, a rendezvényeket, a kutatószolgálatban folyó munkát. Miután döntött, kis részletekben hozta be az átadandó anyagot és részletesen, hosszan mesélt minden egyes dokumentumról. Ajándékáról kérte a tételes jegyzék mellé a digitalizált anyagot is és folyamatosan érdeklődött arról, hogy kutatják-e az általa átadottakat. Legtöbben azonban előzetes egyeztetést követően hozzák be a levéltárba az adományt. Vannak olyan távol lakó, vagy idős emberek, akiket kérésükre otthonukban keresünk fel. Ilyen esetekben amellett, hogy megtiszteltetésnek vesszük,