LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Schmidt Anikó: A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának 2020. évi gyűjtőköri tevékenysége. Turul, 94. (2021) 1:43–46. - 1. Értekezések - Lakatos Bálint-Schill Tamás: Földesúri címerből mezővárosi jelvény Dunapataj pecsétjei a 16-20. században
25 Ferdinánd királytól újadományt szerzett egy sor Pozsega, Szabolcs, Arad, Békés, Tolna és Fejér megyei vár és birtok mellett a solti szék (Fejér megye solti széke) területén található Pataj, Solt, Zádor, Géder, Apostag, Egyházi (a mai Dunaegyháza),14 Vecse, Szelid és Szentimre birtokokra, „amelyek mindegyikének zavartalan és békés birtokában ugyanezen Paksi János, Lajos és Jób, illetve állításuk szerint őseik és felmenőik régtől fogva, továbbá néhai atyafiuk: Paksi Ferenc is állt, valamint egy részükben jelenleg is állnak, más részüket viszont a törökök, az egész kereszténység ellenségei elfoglalva birtokolnak, és ezekről (a birtokjogaikról) oklevelekkel és megfelelő okleveles bizonyítékokkal is rendelkeztek, de az idők jogtalanságai miatt ezeket (az okleveleket) elvesztették vagy elidegenítették.”15 A fentebb idézett szövegrész a jogbiztosító oklevelek elvesztéséről, illetve a török hódításról - a korszak oklevéladásának jellegzetes formulája - ebben az esetben meg is felelhetett a valóságnak: a fent említett települések nagy részén, így Patajon is a család ténylegesen évtizedek óta birtokos volt. 14 Engel Pál: Magyarország a középkor végén. Digitális térkép a Magyar Királyság településeiről. 2. Online kiadás. Bp., Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2020. https://abtk.hu/hirek/1713-megujult-engel-pal-adatbazisa-a-kozepkori-magyarorszag-digitalis-atlasza (a letöltés ideje: 2021. aug. 22.) Tótegyháza néven, feltételesen mint kalocsai érseki birtok szerepel, pontkódja 2SO10. Egyházi névalakban éppen az ismertetett oklevélben fordul elő először, lásd Kustár Rozália - Kőhegyi Lajos: Dunaegyháza 800. Képes helytörténet. Dunaegyháza 2017. 33-34. 15 „in quorum omnium quieto et pacifico dominio iidem loannes, Ludovicus et lob Paxy maiores et progenitores suos ab antiquo ac Franciscum quoque Paxy [qu]ondam fratrem ipsorum perstitisse seque ipsos in aliqua parte persistere asserunt etiam de presenti, partem autem aliquam per Thurcas, hostes totius Christiani[tatis] occupatam possideri, litterasque et literalia instrumenta superinde sulii cientia se habuisse, séd iniuria temporum illa a se deperdita et alienata [extiter]unt.” - HU-MNL-OL-P 590-1.-1.-24.-433. (Bécs, 1560. febr. 7.). [MNL OL Családi levéltárak, Paksy család]. Keltezetlen egyszerű másolata: HU-MNL-OL-P 105-1.-1560-2. [MNLOL Családi levéltárak, Dőry család] (online elérhető fényképe az Adatbázisok Online „Reformáció kora: MNL OL 1526-1570” portálon: https://adatbazisokonline.hu/ adatbazis/reformacio-kora-mnl-ol-1526-1570, a letöltés ideje 2021. aug. 22.). 16 HU-MNL-OL-P 590-I.-1.-24.-434. és 435. (Bécs, 1561. júL 9.) 17 A királyi iktatóparancs a káptalani privilegiális oklevél szövegében átírva maradt fenn: HU-MNL-OL-P 590-1.-1.-24.-436., mellette ugyanennek a kora újkori egyszerű másolata, HU-MNL-OL-P 590-1.-1.-24.-436.-a. - Pintér Ilona: Pataj vásári pere (1810-1838). Bács-Kiskun megye múltjából XVIII. Szerk. Tóth Ágnes. Kecskemét 2003. 209. 3. jegyz. Az itt hivatkozott forrás:HU-MNL-BKML-V.320.a.-3.-35. (1561. év) [MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára, Dunapataj mezőváros feudális kori iratai, Külön kezelt tanácsi iratok, Okmánytár] az 1561. júL 9-i, Patajt is említő újadomány egyszerű másolata. 18 Pintér L: Pataj vásári pere i. m. 209. 19 A Paksi családnak több leszármazási táblája is ismert, de ezek nem mindegyike pontos, az említett rokoni kapcsolat azonban majdnem mindegyikben helyesen szerepel. Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. IX. Pest 1862. 15-18. (tévedésekkel); Daróczy Zoltán: Ki volt a Paksy család őse? Turul 29. (1911) 65-68. (csak a korai, 14. század végéig terjedő családfa); A Paksy család leszármazási táblázata (Daróczy Z. nyomán). In: Paks nagyközség monográfiája. Szerk. Németh Imre. Paks 1976. 19. (igen pontatlan, hivatkozások nélkül); Búzás Gergely: Későgótikus kőfaragványok Paksról. In: Paksi Múzeumi Füzetek 1. Szerk. Váradyné Péterfi Zsuzsanna. Paks. 2000. 47-120., ebből: 120. (alapos és részletes, 1526 utáni adatokkal is, de hivatkozások nélkül); Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In: Uő: Magyar középkori adattár. Magyarország világi archontológiája 1301-1457. Középkori magyar genealógia. CD-ROM. Bp. 2001. Rátót nem 2. tábla, Paksi, (csak 1526 előtti adatokkal, de pontos hivatkozásokkal, a továbbiakban ezt használjuk). 20 Engel P.: Genealógia i. m., Rátót nem 2. tábla, Paksi. - A klasszikus, Nagy L: Magyarorszg családai i. m. IX. 15. és 16. Paksi Szemerét tévesen összemossa a későbbi Paksi Mihály nándorfehérvári bánnal. Az 1560. évi újadományt azonban nem követte birtokba való bevezetés és iktatás, amelyet egy hiteleshelynek kellett volna elvégeznie. Ennek okát csak találgathatjuk. Mivel 1560- ban csak a három Paksi szerepel megadományozottként, talán a többi családtaggal való későbbi pereskedést akarták elkerülni, esetleg a felsorolt birtokok némelyikéhez való joguk bizonyításával akadhattak problémák. Mindenesetre alig egy bő évvel később, 1561. július 9-én I. Ferdinánd újabb két oklevelet bocsátott ki, egy újadományt Paksi János, Lajos és Jób számára, és egy adománylevelet csak János és Lajos számára.16 A két oklevélben a birtokok (várak és települések) összességében némileg különböznek az 1560. éviben foglaltaktól, és az új adományban örökösként sokkal több családtag szerepel, míg a néhai Paksi Ferenc birtokaira való utalás csak a János és Lajos számára kiállított adománylevélben található meg. Solt megye területéről az új adomány különben Apostagot (dunai révjével és vámjával), továbbá Szelid, Zádor, Géder, Egyházi birtokokat, illetve Pataj mezővárost nevezi meg, az adománylevélben pedig Vecse, Szentimre és Solt van felsorolva; utóbbiak lehettek tehát hajdan a távolabbi rokon Paksi Ferenc birtokában. Számunkra azonban az újadomány a lényegesebb. Nemcsak azért, mert ebben Pataj szintén mezőváros megjelöléssel szerepel, hanem azért is, mert a király ugyanezen a napon iktatási parancsot is adott az esztergomi káptalannak. Ez a testület a birtokba való beiktatást és bevezetést, mivel a birtokok a hódoltság területére estek, a korban szokásos gyakorlat szerint értelemszerűen attól távol, Paksi János szolgálati helyén, Komáromban végezte el 1562. március 2-án. Az iktatásnak senki sem mondott ellent, ezért minderről a káptalan 1562. március 11-én privilegiális azaz függőpecséttel megerősített formában állított ki oklevelet, amely a Paksiak birtokjogát a továbbiakban megfelelő módon igazolta.17 Igaz, a család az oszmán hódítás miatt ténylegesen nem ült bent Pataj birtokában, de jogigényüket a hódoltság időszakában végig fenntartották, majd a 18. század elején, a török kiűzése után birtokjogaikat igazolva a kincstártól meg is váltották.18 Az elősorolt birtoklástörténeti adatok alapján világos, hogy a Paksi család és Dunapataj kapcsolata a középkor végétől igazolható, és az oszmán hódítás ellenére sem szűnt meg. Ami pedig a pataji pecséten szereplő Paksi Szemere személyét illeti, az 1560-ban szereplő Paksi Jánossal való rokonságát a család középkori és kora újkori leszármazásának ismeretében könnyedén megállapíthatjuk: Paksi Szemere (másik nevén Mihály) János dédapja volt, azaz János Szemere fia Imre fia Jánosnak az egyik fia.19 (Az 1515-ben birtokos Mihály nándorfehérvári bán különben a család másik ágához tartozott, amelyik Szemere nagybátyjától, Miklóstól származott le, míg a másik késő középkori részbirtokos, Paksi Pál pedig történetesen Szemere unokája, azaz Lajos nevű fiának a fia volt.) Paksi Szemere különben tolnai alispáni tisztséget viselt; életére 1417-1461 közöltről rendelkezünk adatokkal.20 A család ezen ágának „Szemere” megkülönböztető neve egyébként
